A reggel a változás ígéretével kelti a két fiatalt, bár ha pontosak akarunk lenni, akkor Hoseok Hyungwont. Ugyan igyekszik moderálni magát, nem bírja megállni, hogy ne csókolja a fiú minden bőrfelületét, amit ezen helyzetből elér, s mivel az az arcában kimerül - de még azt is kényelmetlenül -, nem véli azt, hogy bűn lenne részéről.
- Mmmm, hyung - fúrja fejét a férfi szegycsontjába, ezzel megvonva tőle a folytatás lehetőségét.
- Abbahagyom, ha adsz egy puszit - mosolyog szélesen, kicsit elhátrálva Hyungwontól, hogy láthassa őt.
- Hova? - emeli fel csukott szemmel a fejét, talán még maga sem felfogva szavait, csupán aludni szeretne még kicsit.
- Ide - mutat az arcára és már tolja a fiatalabb elé, aki hezitálás nélkül érinti hozzá ajkait, s már feküdne is vissza, ha a férfi meg nem szólal. - És ide - mutat a szájára is.
- Egyről volt szó… - pislog nagyokat.
- Jó, jó - biggyeszt tettetett szomorúsággal, mire Hyungwon megsajnálva kivételes tehetsége miatt, teljesíti második kérését is, de már többet nem vár, újra Hoseok mellkasához simul, ki boldogan vonja izmos karjai közé.
Az idősebb kicsattanó örömmel figyeli a további órácskában, ahogy szerelme békésen pihen, vigyázva annak álmai.
Mégis, mikor elérkezik az idő, hogy Hyungwon felkeljen, Hoseoknak esze ágában sincs kimászni az ágyból, ezért odakapja a ramyunját, míg magának csak pár szendvicset csinál, hogy együtt heverészve múlassák az időt, valami gyenge poénokkal teletűzdelt, klisés műsorral. Hyungwon nyugodt, ám ugyanakkor izgatott a másik túlzott közelsége miatt, mégis kellemes érzés, így már meg sem próbál ellenkezni, csupán hagyja magát sodródni az árral. Békésen falatozva figyeli a képernyőt, viszont mikor nyúlna egy újabb szendvicsért, valami szőrösbe ütközik a keze.
- Na! - pillant az ő reggelijét falatozó tigrisre. - Ha kérsz, csak szólj, de ne viselkedj úgy, mint egy kutya - vonja össze a szemöldökét, némileg viccesnek találva a helyzetet, de komolyságát megtartva fürkészi tovább a nagymacskát. - Legalább az alsódat levetted? - Erre Hoseok a hasa alól két foga közé csippentve az említett ruhadarabot, egyszerűen csak Hyungwon tányérjára dobja. - Ó, hogy nem… - szedi és hajítja a tigris fejére. - Változz vissza - teríti rá a takarót, hogy még véletlen se láthasson olyat, amit nem szeretne.
- Harapós vagy máma - vigyorog rá derűsen, azonban Hyungwon már nem figyel.
- Te meg lopós… - nyammog tovább a megmaradt szendvicsén.
- Ne légy ilyen~. Ma főzök én - vált lágyan hangnemre, de változást nem ér el vele.
- Minimum.
- Akkor adj egy harit - hajol bele a fiatalabb magánszférájába, ki oda is nyújtja az ételét, de az az “egy hari” több mint a felét eltünteti, ám erre inkább nem is mond semmit.
A délután kellemesen telik, főleg Hoseok részéről, ki főzés közben ahányszor elhalad az asztalon vadat bontó fiú mellett, mindig nyom egy puszit valamelyik testrészére, kihasználva, hogy nem ellenkezik.
Hyungwon élvezi a kitüntetett figyelmet, ám még mindig tartózkodik kicsit a dologtól, hisz nem tud semmit a másikról és a tény sem tűnt el, miszerint társa ugyanazon nembe tartozik, mint ő.
Estefelé a banda toppan be elsőnek, kiknek egész nap nyomát sem látták, egészen mostanáig.
- Segítek készülődni - áll Minhyuk Hyungwon mellé, hogy vele együtt pucolhassa a hagymákat és csomagolhassa a krumplikat.
- Köszönöm.
- Én meg segítek elpusztítani - csippent fel Hoseok egy darab húst és nyeli egybe, azonban rögtön el is szörnyed tőle. - Ez borzalmas - nyújtogatja a nyelvét, s a csaphoz lépve hajol alá, hogy utána küldhessen némi vizet is.
- Persze, mert nyers…
- Jó, de azt hittem így is finom.
- Ha még egy éjszakát végighánysz miatta, kint alszol a kertben - hadonászik felé fenyegetően a késsel, de Hoseok ügyet sem vetve az éles eszközre, Hyungwonhoz lép és egy huncut félmosoly kíséretében az állára puszil.
- Úgysem - hagyja ott a lesokkolt fiút, hogy ezúttal Jooheont boldogítsa fesztelen figyelmével.
- Hát öhm… wow - fintorog Changkyun, de Minhyuk csak biztatóan vállon veregeti a vadászt.
- Miről maradtam le? - toppan az így is zsúfolásig megtelt konyhába egy ismeretlen eredetű Kihyun, fejét a sok ismeretlen közt kapkodva, míg végül pillantása megállapodik a legfiatalabb tagon.
- Hoseok hyung és Hyungwon hyung összejöttek - tájékoztatja egy furcsa grimasszal.
- Wooow~
- Ugye?
- És ők kik? - mutat elsősorban a szőkére.
- Minhyuk hyung, Jooheon hyung és Hyunwoo hyung - bök fejével az épp aktuális férfi irányába, megvilágosodás azonban mégsem látszik Kihyun arcán. - Tigrisek.
- Áhááá. Értem.
- Engem azért meglepett mindkét dolog - kukkant át a válla felett Daehyun, mögötte Youngjaeval.
- Kettő? - pillant rájuk az állatorvos.
- Hát ez az egész átváltozós, de főleg, hogy Hyungwon együtt jár Hoseokkal.
- Én ne-
- Pedig ebben semmi meglepő nincs - lép hozzá a fekete hajú vigyorogva, s még mielőtt bármi olyat mondhatna, a fenekére csap, ezzel máris elhallgattatva a fiatal vadászt.
- Most úgy csináltok, mintha ez olyan egyedi lenne! Inkább őket nézzétek! - mutat a két asszisztensre. - Vagy őt! Ő még csak fel sem vállalja! - int a frissen érkezett Baekhyun felé, aki egyenlőre azt sem tudja mégis mibe csöppent bele.
- Mit nem vállalok fel? - bújik ki lenge dzsekijéből, hogy a fogasra dobhassa.
- Hogy meleg vagy, hyung.
- Mi? Mér’? - tátja el a száját, egyáltalán nem zavartatva magát, hogy ismeretlen emberek veszik körbe. - Ez most hogy jött ide?
- Hoseokkal jár - tájékoztatja Kihyun, mint akinek kötelessége lenne, ám belül jót mulat az egészen.
- Ja, hogy ja~. Hát, sok boldogságot - tér ki inkább segédkezni a tűzrakó helyben, ezzel részben menekülve a téma elől.
Hyungwon egy mély, gondterhelt sóhajt hallatva folytatja tovább munkáját, feladva a többieknek való magyarázkodást, hiszen tudja, úgyse menne vele semmire.
Hoseok is inkább jobbnak látja a lelécelést, ezért ő Jooheonnal és Hyunwooval fatönköket megy szerezni, lopni, vágni, amin ülhetnek majd, ugyanis annyi szék nincs, ahány ember jelen van. Sőt, összesen kettő található az egész házban, ami így is bőven elég volt Hyungwonnak, míg a tigrisek fel nem bukkantak, főleg, mert még azokat sem használta valami sűrűn.
A kezdetleges tűz köré gyűlve, mindenki elfoglalja a neki tetsző helyet, kivéve a házigazda, aki kiszolgálva őket ugrál, ezért már inkább le sem ül. Ebédre sokat evett - immáron - párja főztjéből, illetve, amúgy sem viszi túlzásba az étkezéseket, ami meg is látszik rajta.
- Hyungwon - inti magához Hoseok egy alkalommal.
- Tessék? - áll mellé, várva az utasítást, de azonban az elmarad és Hoseok megragadva vékony csuklóját, szétterpeszt, hátrébb csúszik és berántja a lábai közé. Mielőtt a fiatalabbnak lehetősége támadna szökni a helyzet elől, szorosan átöleli, s állát a vállára hajtva pillant körbe mindenkinek.
- Akkor kezdhetjük - veszi át a beszélgetés kezdetét Hyunwoo. Hyungwon kényelmetlenül és zavartan ficereg, ám nem lát elutasító kifejezést barátain, így csakhamar beletörődik a ténybe, hogy most bizony ott fog maradni. - Mint tudjátok, az erdőt mostanság rengeteg orvvadász és közönséges gyilkos járja, mitől lassan egy szeméttelephez kezd hasonlítani, valamint az élővilága is merőben fogyatkozásnak indult. Ennek fő okozói mi vagyunk, jobban mondva a jelenlétünk, mellyel az elmúlt tizensok évben nem volt gond.
- És akkor most miért? - érdeklődik Youngjae, ráérősen lógatva nyárson egy szelet húst a tűz fölött.
- Az, hogy Hoseok csapdába esett és emiatt emberi segítségre szorultunk, lavinát indított el.
- De mi nem szóltunk senkinek - szól közbe Kihyun, biztosra véve, hogy a többiek is ártatlanok.
- Mi viszont kikényszerültünk megszokott rejtekünkből és több szemtanú is van rá, hogy tigrisek márpedig élnek Otakawában. A városba nem mehetünk, mert eltűntnek lettünk nyilvánítva, mikor leléptünk otthonról és nem tudnánk milyen magyarázattal szolgálni a hirtelen meglétünkre, így nem tudom mit csinálhatnák - zárja le a beszédet a vezető.
- Megtartod ezt? - ad egy szelet kenyeret Hoseok Hyungwon kezébe, ki azt készségesen fogva nézi, ahogy az idősebb zsírt csöpögtet rá.
- Attól féltek, hogy nektek esik bajotok, vagy attól, hogy az erdőnek? - kérdez rá Baekhyun, aki történetesen majdhogynem az erdő élővilágából tartja el magát.
- Ha elfogynak a növényevők, mi is éhen maradunk…
- Jogos. Akkor csak a költözés jöhet szóba, mint esetleges lehetőség.
A jelenlévőkben megfagy a vér, kivéve Hyunwoot, ki lassan fontolgatja az ötletet, azt tartva szem előtt, hogy mi lenne a csapatnak a legjobb.
- A két énünket nem tudjuk külön választani, valamint, ha egy kis várost keresünk, egyrészt végzettség nélkül nem lesz elég lehetőségünk mindenkinek munkát találni, ha meg Phenjanba megyünk, ugyanolyan könnyen megtalálnak, mintha itt lófrálnánk az utcán.
- Nem is Phenjanra gondoltam - mosolyodik el jóhiszeműen Baekhyun. - Seoulra…
Jooheon és Changkyun már szóra nyitják a szájukat, de Hyunwoo leinti őket. Hyungwon feszélyezve mocorog, egyre csak magát átkozva, amiért belement ebbe a kapcsolatba, ugyanis most megint csalódnia kell, ha újfent egyedül marad.
- És hogy jutunk át a határon?
- Ne aggódj, megoldom…
- Nem tudtam, hogy értesz az okirat hamisításhoz - vigyorodik el Kihyun, ám Baekhyun ábrázata nem változik, továbbra is komolyan figyeli a fiúk arcát.
- Jó, mert nem is. Van ott egy ismerősöm, Minseok, akivel elég jóban vagyunk, tehát nincs gond.
- Ohh…
Mivel a téma eldöntetett, továbbiakban csak könnyed, viccelődő hangulatban folytatták az evést. A tigriseknek nincs sok választásuk, illetve, nekik majdnem mindegy, csak együtt maradhassanak, az állatorvosok részéről kissé érdektelen, s egyedül Hyungwon maradt, akinek a maradék életkedve is elég messze költözött ahhoz, hogy jól tudja érezni magát. Rossz kedve mégsem tűnik fel senkinek, mert nem szeretné elrontani a pillanatot, sőt, a látszólag szórakozott párjának sem mond semmit. Elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy beteljesüljön a vágyuk.
A sütögetés végeztével mindenki segít bepakolni, majd, mikor elmentek, Hoseok zuhanyozni vonul, addig meg Hyungwon alaposan összetakarít, elvégre már így is eléggé az éjszakában járnak.
Egy gyors tusolást megejtve, immár frissen, füstszag mentesen fekszenek ágyba, s hiába a fiatalabb passzív ellenkezése, nem menekülhet az ölelő karok elől.
- Azért aggódom az erdőért… - szólal meg Hoseok, közben Hyungwon hátát simogatva. - Sokáig éltünk itt és nagyon megszerettem. Hiányozni fog.
- Ha van kedved, holnap kimehetünk a srácokkal körülnézni, hogy felmérjük a helyzetet.
- Hm, az jó lenne - bólogat, erősebben ölelve magához szerelmét. - Amúgy… mennyire nézel engem hülyének?
- Mi? - kapja fel a fejét a váratlan kérdésre.
- El vagy kenődve, mióta a költözésről volt szó. Azt hiszed te megúszhatod? Hát nagyon nem… Velem fogsz jönni, ugyanis én egy méterrel sem engedlek távolabb, nem még több ezer kilométerrel.
- Hyung, nekem itt van az életem.
- Khm!
- Wonho…
- Én vagyok az életed, tehát, ha elmegyek, máshol lesz - jelenti ki teljes komolysággal.
- Egoista - nevet fel Hyungwon és az idősebb vállára csap. - De most komolyan.
- Elég sivárnak tűnik egy erdő szélén, összesen két igaz baráttal…
- Nem ismersz még eléggé.
- Ó, dehogynem. Mi lehetünk a családod és nem kell hozzá tigrisnek lenned. Holnap bebizonyítjuk, hogy emberként is tökéletesen megállod a helyed köztünk.
- Ójaj…
- Most viszont alvás, hogy legyen elég erőd hozzánk - csókol feje búbjára, s eligazgatva rajtuk a takarót, kényelmesen elnyújtózik.
Másnap a délelőttöt otthon töltik, ám délutánra kellőképpen összeszedve magukat, Hoseok elmegy a srácokért, visszafele azonban már tigrisként jön.
- Indulhatunk? - húz magára egy vastagabb kabátot Hyungwon, ugyanis az hőmérséklet már vészesen lehűlt az elmúlt időkhöz képest, s kilépve az ajtón, gondosan bezár maga után. A kulcsain kívül összesen egy telefon van nála, de többre nincs is szüksége egy kellemes, pár órás sétához.
Az öt termetes jószág körbefogja a sebezhető fiút, minden irányból védve őt az esetleges támadástól. Mivel Hyungwon tempója közel sem ér fel a nagymacskáékéhoz képest, ők kissé unatkoznak a lassúság miatt, ezáltal néha játékból egymásnak is ugranak. Ám hiába a meglehetősen felszabadult hangulat, a szokottnál jobban figyelnek a környezetre, főleg Hoseok, aki fél méternél nem hajlandó távolabb menni a vadásztól, hiába hívják a többiek bunyózni.
Ahogy haladnak befelé, úgy válik a hangulat egyre nyomottabbá. Az erdő kaotikus állapotban van, mindenhol tetemek és emberi hulladék hever, mocskossá és élhetetlenné téve ezt a természeti csodát. Mindenki szétszéled nézelődni, de a tigrisek maximum negyven métert mennek messzebb a másiktól, Hyungwon irányát követve, miről Hoseok tájékoztatja őket. A magas fák eleve beférkőzhetetlenné teszik a Nap sugarait, ám az éjszaka leszálltával belepi őket a vaksötét, mi a nagymacskák számára egyáltalán nem okoz gondot, ellenben Hyungwonnal, aki majdnem minden második bokorba belefut és jó néhány alacsonyabban fekvő ágat sikeresen lefejel. Párja megunva a még lassabb és a vadász számára fájdalmas haladást, megáll, s lábait széjjelebb teszi, hogy alacsonyabbra érjen a gerince, majd fejével az oldalához nyomja a fiút, ki ezt egyáltalán nem értve simogatja őt.
- Wonho? - veszi elő a telefonját és világít az állat pofájába, ki erre felmordulva nyomja erősebben magához. - Azt akarod, hogy üljek a hátadra? - vonja fel egyik szemöldökét, de mivel a tigris erre nem reagál, arra a következtetésre jut, hogy tényleg ezt akarja. - Nem. Biztos, hogy nem - tiltakozik, telefonját visszatéve a zsebébe, s már indulna tovább, mikor Hoseok immár agresszíven löki magához, amire már tényleg kénytelen engedelmeskedni.
Hyungwon félve kapaszkodik a hatalmas jószág marjába, miközben az szép lassan elkezd menetelni. Ugyan próbál óvatos lenni és a kisebb ugrásokkal még baj sincs, de ahányszor egy kidőlt fán lendül át, a fiú kis híján elfekszik rajta, hogy ne boruljon le róla.
Hoseok megtorpan. Izmai befeszülnek, s fejét az égnek szegve szusszant nagyokat, majd egy Hyungwon számára érzékelhetetlen jeltől vezérelve irányt váltva rohanni kezd. A többi tigris közvetlen jelenlétét csak az apró morranásokból tudja megmondani, de nem sejtet sok jót a viselkedésük, így okosabbnak látja csendben maradni és rájuk hagyni magát.
A hajsza majdnem fél órán keresztül tart, de már annyira bent vannak az erdőben, hogy Hyungwon meg merne rá esküdni, innen még fényes nappal sem találna ki. Mikor Hoseok megáll és lefekszik, kissé ingatagon, de leszáll a hátáról.
- Nem megyünk haza, igaz?
Nem érkezik válasz. Keze még mindig Hoseok bőrét markolja, nem mintha félne tőle, hogy itt hagyják, csak így biztonságosabb. A macska Hyungwon elé sétál, s fejét a mellkasának döntve, próbálja óvatosan lenyomni a földre, de végül a fiú elesik az órák óta tartó bolyongásnak köszönhető kimerültségtől. Minhyuk a feje alá furakszik, így a vadász a hasához bújva húzódik egészen kicsire, sejtve, hogy reggelig nem fognak elmenni. Hoseok elé fekszik és egyik mancsát az oldalára veti, illetve hátsó lábát a lábaira, míg Jooheon mögé telepszik, immár körbefogva őt, ezzel is védve a hidegtől. Hyunwoo Minhyuk mögé dől, s fejét társa nyakára hajtva figyel éberen, miközben Changkyun előttük ülve kémleli az erdőt, készen rá, hogy felkeltse a falkát, ha veszély közeledne.
Hyungwon meglepően könnyedén elalszik a tigrisek biztonságát élvezve, de ez nem tart sokáig, ugyanis a Nap első sugaraival kelnek az állatok is, hogy hamar visszatérhessenek a házhoz, mielőtt a fiúnak baja esne kint. Hoseok újfent a hátára tereli, ezért Hyungwon félkómásan felfekszik rá és úgy menetelnek haza, miközben Minhyuk szorosan mellettük halad, ugyanis nagyon úgy fest, hogy a fiú bármelyik percben képes leesni onnan.
A kertkapuban Jooheon lazán lerántja őt Hoseokról, ezzel kivívva a halálát - de természetesen csak később, mert Hoseok épp nem ér rá -, s miután bejutottak a házba, a falka kint marad a kertben, míg hű nagymacskája vele tart be. Hyungwon a szobába érve leül az ágyra, majd hanyatt vágva magát alszik tovább, ezzel mosolyt csalva a visszaváltozott férfi ajkaira. Ugyan kicsit vonakodva, de a fiú nadrágjához nyúl, hogy kigombolva a koszos farmert, lehúzza róla, aztán leveszi a kabátját, pólóját és rendesen beemeli a helyére, hogy vetkőzés után mellé másszon. Hyungwon rögtön hozzá bújik és fesztelenül átölelve Hoseok, édesen nyammogva szuszog nagyokat.
A tényleges ébredés azonban már közel sem ilyen békés.
- Mért nincs rajtam semmi?! - ül fel hirtelenjében, hangjával élesen kettévágva a szobában uralkodó csendet.
- A bokszeredet nem vettem le - húzza feljebb magán a takarót Hoseok, szemeit még mindig csukva tartva. - Már bánom…
- Hogy jutottunk haza? - néz végig a még fáradt párján, egyáltalán nem tervezve pihenni hagyni.
- Villamossal.
- Ahh, felöltözök - sóhajt, s épp kelne ki, ha nem ragadnák meg a kezét és rántanák vissza a hátára.
- Minek? - támaszkodik fel mellé Hoseok. - Már rengetegszer láttalak meztelenül - dörmögi álmatag, mély hangon, s Hyungwon ajkára hajolva részesíti egy szenvedélyes csókba, mit ő nem győz viszonozni. Most azonban itt nem áll meg. A férfi a fiatalabb arcán vándorolva tér le a nyakára, és finoman megszívja, mire egy hangosabb szusszanás a jutalma. Nyelvével végigszántja az érzékeny bőrt, ezzel egy elfojtott nyögést kicsikarva Hyungwonból, illetve két, a nyakát görcsösen ölelő kart, és ezen felbátorodva nyúl hasához, mi az érintésre megrezzenve hullámzik egyre gyorsabban a fiú gyors légzésének köszönhetően. Ujjaival kidomborodó kockáin játszik, miközben ajkai a lehető legérzékenyebb helyek után kutatnak, de közben kész van bármikor leállni, ha Hyungwonnak netán sok lenne. Ő azonban nem ellenkezik. - Ez sem kell neked - akasztja mutatóját a fiún leledző egyetlen ruhadarabba és elkezdi szép lassan lehúzni róla.
Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Úristenúristenúristenúristenúristenúristennnnn!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlés