Egyes hiedelmek szerint Észak-Korea egy jelentős részében, pontosabban Otakawa erdejében, él egy csapat tigris, mely sorra tünteti el az ország legnevesebb vadászait és bátor betolakodóit, kik rossz szándékkal közelítenek a fás terület szívének közepébe, sokszor különösen ama szándékkal, hogy meglelje az említett állatokat. Természetesen, ahogy egyik hiedelem, ez sem alaptalan, de mivel itt csak tappancs nyomokon, két túlélő szemtanún és néhány óvatlanul hátrahagyott tetemen kívül más nyom nem lévén, nem elismert, hogy ténylegesen jelen vannak. Az meg főleg kérdéses, hogy ha valóban tigrisekről van szó, melyik fajtájukkal állnak szemben, elvégre ez elengedhetetlen információ ahhoz, hogy kilőjék, netán szigorú előírások keretein belül áttelepítsék őket.
Mégsem ez a legaggasztóbb velük kapcsolatban… A tigrisek magányos ragadozók, általában hatalmas területtel, így kiszámítva is alig két példánynak lenne elég az egész erdő, itt mégis egy falkáról van szó, ezzel merőben megcsavarva a történetet. A környék lakóinak véleménye eloszlik a zargatásukat illetően, abban azonban majdnem mindenki biztos, hogy igenis jelen vannak.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Minhyuk a sűrű növényzetben gubbasztva figyeli a fiatal férfit, ki vállán puskáját igazgatva tanulmányozza a környezetet, az állat legnagyobb megdöbbenésére. Magas, nyurga, nem egy vadászalkat, de fegyvere nem erről tanúskodva virít a hátán, ezzel kételyt kiváltva Minhyukból. Aggódik és fogytán az ideje, mégsem szeretné esetleges veszélynek kitenni barátját, így míg lehetősége van rá, alaposan “megismerkedik” legújabb látogatójukkal. Ugyan igyekszik minden neszt kizárni, farka ideges csóválása mégis olykor meg-megrezegteti az aljnövényzet sűrű rétegét, ezzel minduntalan irányába tekintésre bírva a fiatal vadászt.
Ezen csak tetéz, mikor megjelenik a csapat legfiatalabb tagja, ki a nagyobb tigris hátracsapott fülét látván csendesebbre veszi a lépkedést, majd közvetlen mellé érve dönti kobakját Minhyuk pofának, ezzel alázatot mutatva a magasabb rangban elhelyezkedő társának. Ugyanazt a testhelyzetet elfoglalva les ki a levelek közt, s még mielőtt bármi is történhetne, azonnal megérti Minyhuk feszültségének okát. Aranysárga íriszei a fiú és a nagymacska közt ugrálnak, ezzel is kifejezve nemtetszését az ötlet iránt. Már épp kivágná a hisztit, hogy inkább zavarják el - elvégre szándékosan nem szoktak ölni, míg nincsen rá okuk -, de Minhyuk ajkát felhúzva villantja ki szemfogát, ezzel meghunyászkodásra bírva Changkyunt. Hosszan és mélyen pislogva nyugtázza, hogy bár a kockázat megvan, jelenleg más választásuk nincs, mint megpróbálni. Ugyan emberi fül számára nem hallható az a fajta frekvencia, mellyel történik legfőbb kommunikációjuk, ők tökéletesen érzik a többiek ingerült hangulatát az egyre romló állapotú állat miatt. Már csak azt kell kitalálni, hogy mégis miképpen csalják magukkal őt.
Changkyun karmait kieresztve, éppen csak megmozgatja a talpa alatti laza talajt, rávéve a vadászt, hogy odakapja a fejét, mire Minhyuknak eszébe is jut a megoldás. Fejét, farkát és gerincét leeresztve áll fel, s egy apró morranással hívja magával társát beljebb, hogy aztán egy nagyobb üvöltést megeresztve eredjenek meg, remélve, hogy a fiú követi őket. Kétszáz méterrel arrébb megállva fülelnek hátra, folyamatosan adva a különféle hangokat, minek köszönhetően a fiatal és óvatlan vadász a nyomukba szegődik, ki nem hagyva a lehetőséget, miszerint saját szemmel láthat egy ilyen becses élőlényt, távol eredeti lakhelyétől. Mivel évek óta járja az erdőt, úgy véli, elég jól ismeri az élővilágot ahhoz, hogy tudja, míg nem ad rá okot, nem fognak támadni, azonban gyakorlatban már annyira nem bízik ebben, mégis győz a kíváncsisága.
Minhyuk és Changkyun elérve a célt még utoljára nekidörgölőznek a földön fekvő társuknak, majd eltűnve a közeli fedettebb területen, immár a többiekkel figyelik a további eseményeket.
A fiú egy viszonylag letisztult részre kilépve azonnal megtorpan, mikor meglátja a fűben kiterült, egyáltalán nem mozgó tigrist. Jobb mellső lábát egy medvecsapda fogja közre, mi bár ennél erősebb csontokra lett tervezve, kifejezetten rajta maradt az állat végtagján, ezzel mozgásképtelenné téve. Hirtelen azt sem tudja, mit csináljon, hiszen ha közelebb megy, akár veszélyt is jelenthet, elvégre ő nem tudja, hogy nagyjából másfél hete fekszik étlen, szomjan, tehetetlenül.
Telefonját előkapva tárcsázza legjobb barátját, magában imádkozva, hogy az mihamarabb felvegye, mi három kicsöngés után be is következik.
- Kihyun, segíts! - szól bele panaszosan, közben gyanakvóan körbenézve. Tisztában van vele, hogy nem ez az egyetlen, mert ennek nem hallhatta a hangját olyan távol, illetve érzékeli is a többieket, csak épp az nem biztos honnan.
- Hyungwon, nincs pénzem… - hallatszik egy unott válasz a túl félről.
- És altatód?
- Mit csináltál? - sóhajt Kihyun, hatalmas csörömpöléssel letéve valamit, mitől a fiú összerezzen.
- Kijöttem az erdőbe és sosem találod ki, hogy mire leltem! - költözik némi izgalom a hangjában, arról viszont nem feledkezett meg, hogy a jószág élet-halál között lebeg, így ennek fényében próbál sietni.
- Nem hozol be több elárvult kölyköt, mert még egyszer nem kelek fel malacvisításra hajnalok hajnalán.
- Nem hiszem, hogy ez kölyök lenne… Na de mindegy is, elmondom, csak indulj meg.
- Hyungwon, dolgozom. Fél óra múlva ivartalanításom van, nem érek rá, bármi is az.
- Egy csapdába esett tigrisért sem? - vált szomorkássá, ha netán az állat fajának említése nem lenne elég.
- Hogy mi?!
- Bizony… Na de gyere már, mert valamit kezdeni kell vele. Kint áll a pickup az út mellett, a kis ösvényen be tudsz jönni vele, itt vagyunk az északi rész szélén, egy apró tisztáson.
- Hyu-
- Köszi - nyomja rá, még mielőtt esélye lenne tiltakozni, s amíg várja Kihyunt, pár lépést közelebb araszol, hogy jobban szemügyre vehesse.
Hoseok fél. Fáj a lába, szörnyen kimerült, fázik és lénye minden centiméterét bejárja Hyungwon átható szaga, ezzel támadva menekülni vágyó ösztöneire. Rég volt már, hogy közülük bárki is emberré lett volna, s hiába a nagy szükség rá, idebent tehetetlenek, a városban meg körözés van ellenük, így ez volt az egyetlen lehetőség.
Alig húsz percen belül megérkezik Kihyun, zihálva érve Hyungwon mellé, ezzel jelezvén, hogy bizony kifejezetten sietett, bár még nem fogta fel miért.
- Holh… vhan? - támaszkodik a magasabb vállára, ki ezen jót somolyogva mutat a tőlük alig pár méterre fekvő tigrisre. - Azt a… - akad el a lélegzete, ahogy végigméri a termetes állatot.
- Ugye? Segítenünk kell neki.
- Ennek? - egyenesedik fel Kihyun, minden elővigyázatosságát hátrahagyván, lépve majdhogynem közvetlen Hoseok mögé, ki erre kinyitja a szemét, de több már nem telik az erejéből. - Annyi vért vesztett, hogy maximum egy golyó segíthet. Sovány, minden bizonnyal ki is száradt, és attól, hogy elengedjük, még nem oldjuk meg a gondját, tehát mindenképp elpusztulna.
- Nem, biztos, hogy nem! - csattan fel Hyungwon, zavart keltve vele a bent lapuló jószágok közt. - Nem adhatjuk fel harc nélkül!
- Nem tehetünk semmit… Lődd le és menjünk, mielőtt a társai szétszednek minket.
- Kihyun, nem! - nyomatékosítja véleményét. - Ha kell, majd lábadozik nálam, sőt, dolgod sincs vele, csak most, hogy elaltatod és segítesz felrakni.
- És mivel etetnéd?
- Minden nap vennék neki negyven kiló csontozott csirkemellet - forgatja meg szemeit cinikusan a fiatalabb.
- Nem mondtad, hogy gazdag vagy…
- Akkor ne kérdezz hülyeségeket.
- Mi lesz, ha felkel? Minden bizonnyal meg akar majd támadni. Akkor mit teszel? - folytatja a faggatást, kizárólag barátja érdekeit nézve.
- Elzárom a konyhába, de ezen ráérek addig gondolkodni, míg ténylegesen megtörténik. Kihyun, kérlek, ne csináld ezt!
- És ha meghal, mint Bobó? Én nem kaparlak fel többet.
- Bobót lelőtte az egyik barom, mert vaddisznónak nézte!
- Azért valljuk be, nem sokban különbözött tőle - mosolyodik el incselkedve, ám ezzel semmi reakciót nem vált ki a továbbra is az állatot néző Hyungwonból.
- Fogd be, vagy le talállak puffantani…
- … mint Bobót?
- Hyung! - veszti el minden maradék türelmét és haragos tekintetét Kihyunra szegezve végre mozgásra bírja az idősebbet.
- Jól van… - sóhajt nehézkesen. - Hozok szert, meg ponyvát - csóválja meg a fejét, s nyakát behúzva somfordál vissza a kocsihoz, tisztán érezve, hogy figyelik őt. Sebtében kikapva a táskát és az egyébként elég nehéz anyagot, visszasiet Hyungwon mellé, hol lepakolva, előveszi a kis üvegcsét, valamint egy tiszta injekciós tűt, melynek letépve csomagolását fogai közé szorítja a kis kupakot és lehúzva emeli feje tetejére a fiolát. - Szerinted hány kilós lehet?
- Mennyinek kéne lennie? Egyáltalán milyen tigris?
- A termetét tekintve minden bizonnyal bengáli, és ha nőstény, akkor olyan százhúsz-százhetven, ha meg hím, akkor kétszáz-kétszázhetven közt.
- Öhm - kerüli meg Hyungwon az állatot, annak reményében, hogy megláthatja az állat nemét, ezzel is segítve az akció kimenetelét. - Hím.
- Elég sovány és a tigrisek különösen rosszul képesek reagálni az altatóra, tehát ha túl sok, könnyű halála lesz, ha meg kevés, útközben felkelhet és az nem vicces. Nincs nálam ébresztő sem - teszi még hozzá, ezzel a frászt hozva a fiatalabbra.
- Mi az, hogy rosszul reagál?
- Ők nehezen viselik, amire rátesz a stressz és az állapota. Rengeteg dologra lehet allergiás… Még mindig úgy gondolom, hogy jobb lenne véget vetni a szenvedésének.
- Nem! Tippeljük akkor kétszáznak, annál több biztosan nincs.
- Rendben - méri ki az adagot, még mindig vonakodva a dologtól. - Terítsd a fejére a mellényed. Nem hoztam puskát, ezért be kell szúrni, tehát ha megkap, neked kell ellátnod - teszi el az üveget és a kupakot, hogy szabadok legyenek a kezei.
- Akkor itt halsz meg vele együtt - kapja le a felsőjét és bizonytalan léptekkel közvetlen Hoseok mögé állva, egy egyszerű mozdulattal a fejére teríti azt.
- Sejtettem - figyeli a tigris reakciót, de mivel az nem mozdul, nagyobb bátorsággal közelíti meg, ám még így sem jobban, mint szükséges.
- De azért szeretlek - hátrál el Hyungwon.
- Ajánlom is - nyújtja ki a karját, s összecsípve a bőrt, gyorsan belefecskendezi az egészet, majd eltávolodva nézi, hogy mit vált ki a szer.
A falka feszült. Jooheon idegesen hörög, ahogy egyre halkul Hoseok jajveszékelése, de Hyunwoo minden hangosabb morranásnál elhallgattatja, félve attól, hogy ha lebuknak, csúnya végkimenetele is lehet. Bizalmatlanok, és csak sejtésük van arról, hogy mi folyik kint, ám minden percben készen állnak támadni, ha netán fordulna a kocka.
- Na, nézzük - csapja össze tenyereit Kihyun, és a tigris elé lépve, leguggol, hogy megemelve a fején lévő mellényt, ellenőrizhesse pupillareflexét. - Alszik.
- Akkor szedjük le róla ezt a szart és pakoljuk fel - sétál Hyungwon a csapdához és lábával kinyitva a nehéz fémszerkezetet kiemeli belőle a tigris megroncsolódott lábát. - Nem kéne ezt rögzíteni valahogy?
- Az biztos, hogy eltört, de vagy megműtöm, vagy begipszeljük. Mindkét esetben be kell mennünk a rendelőbe.
- Mit takar a műtét? - nyomkodja finoman a sérült végtagot.
- Csavarokat fúrok a csontba, amit kintről rögzítek egy fémlemezzel, ezzel a helyén tartva őket, hogy jó szögben forrjanak össze. De ez persze kötözést és még egy műtétet jelent, mert ugye el is kell távolítani.
- Sín?
- Nekem mindegy, de az sem marad rajta örökre.
- Tudom - áll fel és megfogva a fekete ponyvát kiteríti a földre, hogy onnan húzza a tigris mögé. - Fordítsuk rá.
- Fogom az elejét, menj a farához - ragadja meg Kihyun Hoseok bal mellső lábát és amint Hyungwon is elfoglalja a helyét, az anyagra gördítik. Ketten fogják meg annak a végét és felpakolva mellé az orvosi táskát, nehézkesen, de elhúzzák a pickup platójáig. - Ez jó lesz - ereszti el az idősebb és lenyitva a hátulját, tanácstalanul méregeti a földtől való távolságot. - Te ide hogy szoktál feltenni egy szarvast?
- Nem ejtek el túl nagyot, mert a termetes példányokat meghagyom szaporodni.
- Legalább van eszed…
- Kösz - húzza el elégedetlenül a száját, majd végül amellett döntve, hogy kétoldalt megemelik, bő negyed óra alatt felkerül a tigris.
A csapat pár métert lemaradva követi a kocsit, ügyelve, hogy álcájuk teljes legyen, bár már nem kifejezetten érdekelné őket az sem, ha lebuknának. Azonban az erdő szélénél nincs tovább. Minhyuk elbizonytalanodik, hogy tényleg jó döntést hozott-e a fiatal vadásszal kapcsolatban, ám már hiába aggódik, visszacsinálni nem lehet.
- És mi lesz a neve? - kérdi Kihyun, rendszeresen hátrapillantva a letakart platóra.
- Még nem tudom.
- Remélem hasonlóan szar, mint a Bobó.
- Szarabb… de igazán leszállhatnál már a témáról - rántja meg a kormányt a fiatalabb, ezzel kis híján szívrohamot hozva Kihyunra.
Az út hátralévő részében azt vitatják, hogy kit merjenek belevonni a dologba, hiszen segítség kell az állatorvosi vizsgálatra, ha másra nem is, leemelni, illetve elég nehéz egy ekkora jószággal észrevétlenül bemenni a vizsgálóba. Végül Kihyun öccse, Youngjae és annak évfolyamtársa, a gyakornok Daehyun a kiválasztottak, kiket meg is csörget, hogy készüljenek egy igazán nagy teremtés fogadására.
- Azt a rohadt eget - támaszkodik fel Daehyun, csupán a kilógó farkat látva. - Ha ez az, amire gondolok, akkor lábat csókolok nektek!
- Igen, egy zebra - száll ki Kihyun. - Mellesleg, vigyázz rá, mert ő Hyungwon következő Bobója.
- Hyungnim, ne emlegesd folyton azt a szegény kutyát - sóhajt Youngjae, ezzel egy hálás pillantást nyerve Hyungwontól. - De amúgy tényleg, mit hoztatok?
- Egy bengáli tigrist - halkul le a magas fiú, a garázs villanykapcsolóját véve célba.
- Woow - ugrik fel Youngjae a platóra és lehúzza a hátsófeléről a ponyvát, hogy jobb rálátást nyerjen.
- Ne bohóckodj, hanem inkább tedd magad hasznossá és hozz ki egy kocsit, mielőtt felkel! - parancsol rá a bátyja, ezzel máris lelombozva a fiatalabbat.
Ahogy a jószág bekerül a hátsó vizsgálóba, megröntgenezik és gázos altatóval lélegeztetőre kötve - valamint infúzióra -, Kihyunék nekiállnak sínt gyártani és feltenni, elvégre ekkora méretben nemhogy itt, valószínűleg az országban sem tartanak. Hyungwon aggodalmasan nézi végig, ahogy új kiscicáján - ami nem mellesleg a világ legnagyobb macskaféléje - ügyködik a csoport, de ugyanakkor tudja, hogy legjobb kezek közt van.
Amint ezzel elkészülnek, lemérik, és ehhez viszonyítva csomagol egy halom gyógyszert Kihyun, mi javarészt fájdalomcsillapítókból áll, valamint élősködő mentesítve a tigrist, visszahelyezik a platóra.
- Százkilencvenhét kiló. Kórosan sovány, már az csoda, hogy még él, tehát sokra ne számíts - nyomja a kezébe a kis zacskót. - Felírtam, hogy miből mit és hányszor, de eleinte nem biztos, hogy elfogadja az ételt, sőt, lehet egyáltalán nem - ül be az anyósülésre, onnan folytatva az oktatást. - Kimértem négy altató injekciót, meg hátratettem egy puskát megtöltve, ha baj lenne, valamint minden nap kétszer hívlak miatta.
- Te vagy a legjobb - indítja be a kocsit Hyungwon, immár mosolyogva indulva tovább.
- Még szép…
- Ezt bizonyítja az egyébként hím állat rózsaszín kötése is, mi?
- Ne irigykedj, kaphatsz te is.
- Ezt most inkább kihagynám, ha nem bánod.
- De, bánom - közli komoran, azonban felfelé kunkorodó ajka elárulja játékos csipkelődését. - Ha visszaértem, jelentem a tilosba kihelyezett csapdát és elkapatom azt a barmot, aki még csak nem is ellenőrzi, ha már felállítani feltudta. Bár jobb is, hogy nem ő talált rá.
- Jah…
Hyungwon házához érve, egészen az ajtóig tolatnak, de még mielőtt bármit is kezdenének az állattal, egyikőjük kint figyel Hoseokra, míg a másik bent eltorlaszolja a konyha egy részét, ahova kerülni fog, az egyelőre még kába jószág. Ugyan a leszedést megérezte és kezd is ébredezni, de mielőtt teljesen magához térhetne, bekerül a helyére.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy komolyan bevállaltad, mindenesetre, ha valamire szükséged van, keress bátran - kapaszkodik a rácsba Kihyun.
- Mert amúgy nem így van, mi?
- Akkor sem kell több kisállat…
- Jó, jó, felfogtam - emeli a magasba kezeit, megadása jeléül.
- Értem én, hogy neked is van munkád, de nekem meg életem. Így is, mit fogsz kezdeni vele? Nem hagyhatod felügyelet nélkül több órára, mert könnyedén lakberendezősdit játszhat. Amint kicsit jobban lesz, ki kell tenni a kertbe valahova.
- Majd kérek valakitől kölcsön.
- De az a valaki ugye nem én vagyok? - mutat magára hitetlenkedve, pedig természetesen adna, ha tőle kérne.
- Nem. Beszélek anyuékkal…
- Sok sikert Hyungwonie - veregeti meg a vállát, már előre sajnálva, amiért a szülei segítségére akar támaszkodni. - Nekem viszont mennem kell. Telefon van nálam, ha estig nem hívsz, megszervezem a temetésed, csak előtte jól megverlek, amiért hülye voltál.
- Köszönöm.
- Bármikor - int, s hátat fordítva a fiatalabbnak, magára hagyja legújabb házi kedvencével, hogy visszatérjen a rendelőbe ellátni másokét.
Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése