Beast - 2. Depression

Hyungwon hagyja az állatot pihenni, ezért az előszobába telepedik, hogy a tévét bekapcsolva laptopját az ölébe húzza, és elkezdhesse megcsinálni a dolgait, gondolatai azonban mindvégig a tigris körül forognak, ezzel elvonva minden figyelmét a feladatokról. Egy ideig próbál ellenállni, ám sok gond aggasztja Hoseokkal szemben, valamint látni is szeretné, így huzamosabb ideig nem tart kintléte. Gépét felkarolva megragad egy párnát, s a konyha kövére, pont az elkerített rész elé ülve nézi hol a jószágot, hol a monitort, immár jelentősen nagyobb lelki nyugalommal dolgozva, mint néhány perccel ezelőtt.

Órák telnek el a csöndes társaság élvezetében, miközben szép lassan besötétedik, ám Hyungwont ez egészen addig nem zavarja, amíg a tigris nyugton van, azonban az első nesz hallatán ugrik is villanyt oltani.

Hoseok ébren van. Nem mozog, de határozottan magához tért. Leguggolva a rács elé, kitartóan állja a nagymacska tekintetét, bár feleslegesen, mert nincs jel rá, hogy bármire készülne.

- Olyan vagy, mint egy nagy, ártatlan nyuszi. Csak fekszel itt teljes lelki békével - mosolyodik el, fejét oldalra hajtva. - Nem vagy éhes? Be kéne venni a gyógyszereket - igyekszik minél többet beszélni hozzá, mert tudja, az állat kiérzi a hangjából, hogy milyen a hangulata, illetve remélhetőleg kisebb eséllyel vár hirtelen támadást. - Hozok nasit - áll fel szép lassan, nehogy megijessze, pedig a tigrisnek még a tekintete sem tér máshová. Megkeresve Kihyun papírját, visszatér a konyhába, és a hűtőből elővesz egy jókora, véres őz szívet, aztán a kellő gyógyszereket kikeresve, két kanál segítségével nyomja porosra, hogy lehetőleg ne tudja kiköpni. Alaposan a szervbe simítva, a lehető legjobban bevérezi a kellemetlen ízű anyagot, hogy utána egy óvatos mozdulattal ejtse Hoseok orra elé. Ő viszont nem reagál erre sem. - Egyél - fog hozzá feltakarítani.

Másfél óra elteltével a hús ugyan olyan érintetlen, mint eddig, mi egyre inkább kezdi elkeseríteni Hyungwont, mikor is megcsörren a telefonja.

- Szi-

- Kihyunie, nem eszik! - szól bele panaszosan, kicsit eltávolodva a jószágtól, hogy nyugodtan pihenhessen.

- De, épp eszek…

- Wonho nem eszik!

- Hogy ki? - ugrik feljebb hangja meglepettségében.

- A tigris, mégis ki más?

- Inkább nem véleményezem a névválasztást, azonban én megmondtam, hogy erre minden esély megvan. Egy fogságba ejtett vadállatról beszélünk…

- De én segíteni szeretnék neki! Mit csináljak, így a gyógyszereit sem kapja meg.

- Reménytelen eset vagy - sóhajt Kihyun, ismerve Hyungwon makacs, akaratos énjét, ami ellen mindig halott ügy szembeszállni. - Holnap műszak után átmegyünk, hívd fel Baekhyunt, mert minden kézre szükségünk lesz.

- Köszönöm.

- Ne aggódj, rendben lesz, erős cica ő. Feküdj le aludni, és hagyd végre békén…

- Honnan tudod, hogy vele vagyok?

- Hyungwon…

- Jó, jó. Még egyszer köszönöm. Jó éjszakát.

- Van mit. Neked is, szia.

Hyungwon természetesen egy méternél nem hajlandó távolabb menni a rácstól, s hiába kimerült, inkább csak eldől a kövön, hogy ha nagyon álmos lesz, a tigris mellett térjen nyugalomra, nehogy este történjen valami, amíg távol van tőle.

Hoseok nem érti a vadászt. Ha most felkelne és kinyúlna, bármilyen erőtlen, egy mozdulatába telne végezni a fiúval, aki ezt a veszélyt egyáltalán nem érzékeli, sőt, semmiféle aggodalmat nem tanúsít irányába. Fáj a lába, éhes, ám kilátástalan helyzete megvonja tőle az élni akarás ösztönét. Sejti, ha felépül sem találkozhat többet a társaival, netán egy szörnyű helyen végzi, ami egyáltalán nincs ínyére, ezért inkább nem is küzd tovább, csak hagyja, hadd történjen, aminek kell.

Reggel Hyungwon felébredvén ugyanabban a helyzetben találja tigrisét, kinek egyedül aprókat emelkedő oldala árulja el, hogy még vele van.

- Wonho… - ül fel, s szemeit megdörzsölve, hosszasan kinyújtózkodik, majd nem megszakítva a mozdulatot, jobb kezét bevezeti a rácsok közt. Végig figyelve a jószág reakcióit, nagyon óvatosan bal tappancsára simítja tenyerét, azonban mivel az állat nem ellenkezik, ujjait cirógatva élvezi ki a különleges bunda érintését. - Miért örülnék jobban, ha inkább megakarnál támadni, mintsem hagyd, hogy hozzád érjek? - sóhajt szomorkásan, és karját kihúzva, útközben megmarkolja a már rothadófélben lévő húscafatot, hogy lemossa és a kis folyosó végén lévő ablakot kinyitva, kihajítsa a háza mögött húzódó erdőhöz a lehető legközelebb, honnan majd elviszi egy róka, netán valami madár.

Hyungwon nem tudja, hogy Hoseok társai a közelből figyelnek, készen rá, hogy ha társukat bármi szándékos sérelem éri, nekitámadjanak a fiatal vadásznak. Túlságosan aggasztó számukra, hogy csapatuk egykoron legerősebb tagja ennyire le van gyengülve, mellesleg nem kommunikál velük, hiába igyekeznek szóra bírni.

A nap eseménytelenül telik. Hyungwon a ketrec előtt csinál mindent, olykor kísérletezve az állat tűréshatárával, minél több felületen megérintve őt, ahol  csak éri. Bajszait piszkálva néha meg-megemeli az ajkát, de ennél több reakciót nem sikerül kiváltani belőle, ami eléggé aggasztja.

Késő délután az ajtó nyitódása ugrasztja fel kedvencétől, hiszen emlékei szerint bezárta azt, ám ahogy az látszik, még sincs így. Csakhamar szembetalálkozik legjobb barátjával és két asszisztensével, akik szemükbe csillogó izgalommal követik Hyungwon minden mozdulatát, azonban ő legnagyobb bánatukra az előszobai kanapéra vezeti őket Hoseok helyett.

- Mikor is lesz a szülinapja? Egy órát fog kapni - morgolódik Kihyun, kényelmesen elterülve az ülőalkalmatosságon, minden látszatát meghazudtolva, miszerint ő egy elismert állatorvos.

- Nemrég volt.

- Akkor karácsonyra - ránt vállat közömbösen, mikor újfent nyílik az ajtó. Baekhyun kissé ziláltan és a megszokottnál szétesettebben indul megkeresni a társaságot, kik nem a csendességükről híresek, így ez nem is tart sok időbe.

- Sziasztok - támaszkodik meg az ajtófélfába. - Gyorsan essünk túl, bármit is akarsz, mert nekem utána randim van, és még nem tartok sehol.

- Kivel? - vigyorodik el Daehyun, ezzel rögtön ellenszenvet kiváltva Baekhyunból.

- Anyáddal - rendezi lélegzetét, valamint vonásait.

- Akkor add át üdvözletem - nevet fel.

- Add át te, nem beszélgetni megyek.

- Nem vagyok vallásos…

- Mi van?

- Srácok, ezt ne most! - vág közbe Hyungwon, mielőtt nagyon elfajulhatna a beszélgetés vadász és állatorvos barátja közt. - Meg kell vizsgálni Wonhot!

- Ki az a Wonho? - érdeklődik az imént érkezett, már számítva rá, hogy egy újabb elárvult kölyök miatt rángatták el.

- Gyertek - indul meg a konyhába a házigazda, és ott elállva az útból, rálátást ad a közönségre sem reagáló jószágra.

- Azt a mindenit - tátja el a száját Baekhyun. - Felhívom Ch… a csajt, hogy késni fogok - fordul ki a helyiségből, s egy gyors hívást lerendezve, túlbuzgó énjével tér vissza a többiek közé.

- Hogy lett pont Wonho? - guggol le Daehyun, bármi nevére illőt keresve a kétszáz kilós macskán.

- Ne kérdezz hülyeségeket, elvégre Hyungwonról van szó - paskolja meg a vállát főnöke, és az asztalra téve a táskáját, kiméri az altatót.

- Jogos.

Kihyun letakarja Hoseok fejét egy ronggyal, és remegő kezekkel benyúlva hozzá, próbálja megfelelő helyre szúrni a szert, mi a tigris bágyadtsága miatt viszonylag hamar kifejti hatását. Belépve hozzá, Daehyun és Baekhyun megragadva hátsólábait kihúzzák a konyha közepére, hogy mindenki hozzáférjen és nekilátnak tüzetesebben átvizsgálni.

- A fogai szépek, a szája tiszta - turkál a legveszélyesebb részen Youngjae.

- A füle is - néz bele Kihyun, míg Baekhyun az épp lábait tanulmányozza.

- A karmaival sincs baj.

- Akkor reménykedjünk, hogy elzáródás, mert az még mindig jobb eshetőség - kezdi nyomkodni az eszméletlen nagymacska hasát, bármi idegen dolgot keresve a gyomrában, vagy beleiben. - Semmi elváltozás, vagy idegen tárgy. Üres az egész, ahogy van…

- Depresszió - állapítja meg Youngjae, ezzel jelentősen csökkentve a túlélési esélyeket.

- És ezen hogy tudok változtatni? - ül le mögé Hyungwon, úgy, hogy ne legyen útba senkinek és simogatni kezdi Hoseokot.

- Sehogy. Vagy elkezd enni, vagy feladja a szervezete. Mindenesetre most megkapja a gyógyszereit és infúzióra kötöm, míg itt vagyunk, de mást nem tehetünk érte. Kap egy rakat vitamint, immunerősítőt, fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt és reméljük a legjobbakat.

Amíg az állatorvos dolgozik, mindenki a tigrist vizsgálgatja, kivéve Hyunwont. Ő csupán a magatehetetlen állatot nézve gondolkodik, hogy mégis miféle megoldás lehetne erre, és már azt is felveti, hogy felhív egy rezervátumot, hogy vigyék el, de ezzel bajba sodorná magát és a többi itt élő társát is.

Három óra múlva mindenki elindul haza, gondosan visszatéve Hoseokot a helyére, immár teljesen tudatában léve. Hiába a gyógyszerek és az odaadó gondoskodás, ott folytatja a semmittevést, ahol befejezte altatás előtt.

Hyungwon megint a rácsok előtt éjszakázik, teljesen megfeledkezve saját szükségleteiről, elvégre minden gondolatát leköti a megoldás keresése, ami egyenlőre szörnyen távolinak tűnik. Fáj mindene a kemény kőtől, de a látvány és közelségének tudata minden szenvedést megér, ezért csendben tűr és nézi a tigris fakó, fénye vesztett, halványsárga íriszeit, megpróbálva kitalálni, hogy vajon mi járhat a fejében.

Reggelre, bár nem mozdult, ha lehet, még rosszabbul fest Hoseok állapota. Csont és bőr, nehézkesen veszi a levegőt és kilóg a nyelve, ami kifejezetten száraznak tűnik. Hyungwon kétségbeesik, fél, hogy elveszíti. Egy darab májat vesz ki a hűtőből, ám ezúttal nem tesz rá semmit, csak lehelyezi elé, hátha megéhezett végre, azonban nem lepi meg, mikor ignorálásra kerül, ahogy eddig is. Ideges, amiért nem tehet semmit érte, s ettől vezérelve nyitja ki az ajtót és lép be a ketrecbe, hogy hezitálás nélkül hozzáérve bírja mozgásra.

- Wonho, egyél már, kérlek - nyúl az állat busa feje alá, és nehézkesen felemelve azt, az ételre fog, hogy a résnyire nyitott szájába betuszkolja. Tisztában van vele, hogy ezzel még nem old meg semmit, sőt, csak veszélynek teszi ki magát, de nem tudja tovább tétlenül nézni, ahogy elpusztul ez a csodálatos teremtés. Nagy megdöbbenésére Hoseok egészben lenyeli a kis falatot, és bár némileg megküzd vele, minden bizonnyal eltüntette. Hyungwon ezen felbuzdulva ereszti őt el és szed ki még több belsőszervet a hűtőből, óvatlanul nyitva hagyva a a ketrecet, de két perc alatt összesen a hasára fordult az oldala helyett, hogy úgy figyelje a vadász cselekedeteit. - Nézd - tér vissza egy nagy tál hússal, és teszi le elé. Hoseok passzívan tiltakozva felé sem szagol. - Na, mért nem? Finom - vesz ki egy fél szívet és dugja az orra elé, mire a tigris megdöntve a fejét, oldalsó fogaival összecsípi, és dobva rajta egy kicsit, a szájába veszi, hogy ezt is egybe lenyelje. Hyungwon elaléltan nézni, ahogy a kezéből táplálkozik a macska, de ugyanakkor benne van a félelem, hogy akár véletlen arra is ráharaphat. - Tehát így játszunk. Értem én - mosolyodik el és leguggolva mellé, újabb darabot fog ujjai közé, mit tenyerére helyezve ad az állatnak.

Ha sokat nem is, de pár kilót elfogyaszt így, minek fő oka, hogy több nem igazán maradt a hűtőben, ugyanis a nagyja lefagyasztva áll kint. Kapott egy tál vizet, hátha hajlandó inni, mit készségesen belefetyelt, ezzel különösen boldoggá téve a fiút, akinek ezek után első dolga legjobb barátját tárcsázni.

- Mindjárt indulok, már kértem kölcsön ásót - fogadja Kihyun a hívást.

- Mi? - hökken meg Hyungwon, visszaülve a bezárt ketrec elé.

- Nem temetünk?

- De, téged. Képzeld, Wonho elfogadta a kezemből a húst!

- Te hülye vagy? - ugrik meg Kihyun hangja a hallottak hatására. - Várj, ne válaszolj, az vagy! Én nem fogom visszavarrni a karodat, hogy aztán a börtönben rohadjak meg!

- Ne hisztizz, nem történt semmi és legalább eszik. Inkább örülj!

- De féltelek, me- - akad el, rájőve, hogy mit is mondott.

- Ahw, milyen cuki vagy - vigyorog Hyungwon, bizonyosságot nyerve barátja szeretetéről.

- Hagyj. Ne etesd a macskát a kezedből, mert előbb, vagy utóbb téged is megtámad.

- Jól van anya - hagyja rá, mikor tudja, hogy úgysem fog hallgatni rá. - Leteszem. Légy jó~

- Ezt nekem kéne mondanom.

- Szia - bontja a vonalat, még az eddiginél is jobb kedvvel.

A délelőtt azzal telik, hogy a mélyhűtőt üríti, és behozza a kevésbé csontos húsokat, illetve szarvast bont, hogy minél több, könnyen ehető belsőséggel tudja ellátni Hoseokot, aki már lényegesen élénkebben figyeli, ahogy ki-be járkál a konyhába.

- Én is kaphatok belőle? - mutat fel egy hátsólábat, minek az alsó részét próbálja épp levágni, hogy későbbre eltehesse, mikor már erősebb lesz a tigris, hogy el tudja rágni. A jószág lehunyt szemekkel, felemelt fejjel liheg, ezzel nyugodtságát és bizalmát kifejezve, ezért Hyungwon nekiáll főzni magának, miközben a többi élelemmel szenved. A kicsiny helyiséget csakhamar kellemes illat lepi el, éberré téve az éhes tigrist. Amint kész a saját adagja, azzal együtt ül vissza a már törzshelyévé vált csempére, és kezd evésbe. - Kérsz? - emel fel egy falatot, mit Hoseok tekintete követ. - Úgy kapd be, hogy még meleg - nyújtja felé a pálcát, miről nagyon óvatosan leemeli a sült húst. Hyungwont meglepi a nagymacska kimért viselkedése, hiszen éhezik, mégsem kapkod, ezért szeretné minél jobban megismerni. - Na várj - teszi le a tálját és áll fel, hogy egy nagyobb húst begyógyszerezve, átadhasson Hoseoknak, aki némi szaglászás után fogai közé csípi és elhátrálva vele, két mellső mancsa közé téve nyalogatja. Egy gyors kézmosást követően visszaül enni, együtt ebédelve kedvencével.

Napi többször eteti, nem túl nagy adagokban, hogy ne feküdje meg a gyomrát, de friss víz folyamatosan van előtte, amihez elengedhetetlen a ketrec kinyitása, azonban az állat olyankor csak nyugodtan fekszik, s míg ki nem megy, nem mozdul a faltól.

- Sokkal jobban néz ki - elemzi őt Kihyun, szemöldökét összevonva mellé. - Ürített már?

- Még nem.

- Ugye nem kézből eteted?

- Nem~

- Hazudsz - vágja le egyből.

- Lehet - von vállat és kivéve egy undorítóan nyálkás gyomrot, orvos barátjával ellentétben rezzenéstelen arccal tűri az átható szagot, és még mielőtt Kihyun bármit reagálhatna, odalép a rácshoz, hogy azon benyúlva adja a még mindig óvatos Hoseoknak. - Látod? Nincs baj - simogatja meg utána a fejét, miközben még mindig eszik.

- Egyenlőre…

- Jajj, Kihyunie, ne légy már ilyen fásult. Inkább próbáld ki te is - szerez egy kevésbé undorító húscafatot, ami történetesen most izomzat, ami szépen egybemarad, mert bár naponta viszonylag sok állatot műt az idősebb, nincs megbékélve a széttrancsírozott belsőszervekkel.

- Hát, nem tudom - simít tarkójára elbizonytalanodva. Szeretné, mert ez egy kihagyhatatlan alkalom, de fél is, mert idomítatlan vadállatról van szó. - Engem nem is ismer.

- Ne aggódj, itt állok melletted, biztos vagyok benne, hogy nem lesz baj - nyomja a markába a táplálékot.

- Hahh - sóhajt nagyot és éppen csak benyúlva a kerítésen, remegő karokkal várja a folytatást. Hoseok a levegőbe szippantva lép oda és nyelvével elvéve a húst, egyben lenyeli. - Woow - ámult el Kihyun. - Megnyalt! - vigyorog teli szájjal az élményen.

- Ugye tudod, hogy most úgy nézel ki, mint egy kisgyerek? - mosolyog Hyungwon is barátja sikerélményén.

- És te azt, hogy ettől még nem változik a véleményem?

- Bolond.

- Hülye.

- Barom.

- Köcsög.

- Ez fájt.

- Helyes - lapogatja meg a magasabb vállát. - Veled fél napot nem húz ki, tehát feleslegesen etetnéd fel magad.

Hyungwon természetesen továbbra is kézből eteti a tigrist, rendszeresen bejárva hozzá, napról napra egyre kevésbé félve a kikerekedő állattól. Míg nem ad rá okot, nem fog. Valami azonban még sincs rendben a jószág kedvével… Nem terheli a sérült lábát, állandóan gubbaszt és láthatóan szomorú, ami Hyungwont is letörté teszi.

- Rossz neked itt, igaz? - ül a nyitott kapuban, közel két hét elteltével, mióta hozzákerült. Nemrég etette és takarította ki, de ez semmit sem változtatott Hoseok lelkiállapotán. - Még legalább tíz hétig velem kell lenned, de itt megfordulni is alig tudsz. Hogy segítsek rajtad? - túrja hosszú ujjait a vörös, fekete csíkokkal keresztezett bundába. - Kiengedhetlek egy kicsit, de csak akkor, ha megígéred, hogy jól fogsz viselkedni. - elmélkedik, ám ugyanakkor kissé aggasztja is, hogy most készül elengedni őt a biztonságot jelentő ketrecből. - Wonho, megígéred? - tekint mélyen az állat aranysárga íriszeibe. - Csak ne bánjam meg - áll fel, s csupán behajtva a kaput, az előszobába megkeresi a kapott altató lövedékkel ellátott puskát, majd bebiztosítva azt, a vállára teszi, és szabad utat adva Hoseoknak, arrébb áll a kenneltől. - Gyere, te mamlasz.

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts