Beast - 3. Freedom

Hoseok bizonytalanul háromlábra egyenesedik, és fejét, farkát, valamint gerincét leeresztve kukkant ki a rácsok közül, először Hyungwonra pillantva, majd körbe a konyhában. Az összes ajtó és ablak zárva - nem mintha neki nagy akadályt jelentene -, azonban ő egyáltalán nem vágyik ennél nagyobb szabadságra. Mellső bal lábán ugrálva lépked kijjebb, tüzetesen végigszaglászva a földet és mindent, ami szembekerül vele, ám ahelyett, hogy elhagyná a kicsi helyiséget, a vadászhoz tér, hogy kobakját annak a csípőcsontjának dörgölhesse.

- Feldöntesz - nevet a fiú, a tigris két füle közé túrva. - Eredj, élvezd a szabadságot - lapogatja meg a lapockáját, ami majdhogynem a derekáig ér. - Nélkülem nem mozdulsz? - dögönyözi tovább és kitérve a rátámaszkodó nagymacska mellől, elindul az előszobába. - Körbevezetlek - várja be a lassan haladó jószágot és egyenesen a hálóba menve ül le hatalmas franciaágyán. Hoseok pár méterrel lemaradva szaglássza a dolgokat, s nem azért, mert meg akar bizonyosodni, hogy tényleg nem bántaná-e Hyungwon, csupán érdekli a fiú környezete. - Ha lehet, ne rágj meg semmit - vizslatja kutakodó kedvencét, aki hamar ráunva a szekrények és hasonlóan érdektelen bútorok tanulmányozására, egy könnyed mozdulattal felugrik az ágyra és elégedetten terül el a paplanon. - Hé, ez az én helyem - fordul hátra, boldogan megrángatva ép mellső lábát. - Nem gondolod, hogy ezentúl engem száműzünk a ketrecbe, ugye? - dől el mellé, most először ereszkedve le a macska szintjére, úgy, hogy nincs köztük semmi, ami megvédené, ha netán támadna. - Szeretlek - túr pofájára, és vállát simogatva hunja le szemeit, minek következtében gond nélkül elnyomja a már régóta üldöző álom.

Mikor magához tér, riadtan néz körbe a sötétben, biztosra tudva, hogy Hoseok már nincs az ágyban. Lemászva a matracról, minél nagyobb zajt csapva megy a villanykapcsolóhoz, nehogy véletlen váratlanul érje a tigrist a mozgolódás és prédának nézze. Sajnos azonban a szobában sincs. Hyungwon szíve a torkában dobog, a lehetőségeket latolgatva, hogy ugyan merre lehet kedvence, fejben jobban kedvelve, amiért nem falta fel alvás közben.

- A frászt hoztad rám! - fújja ki a levegőt, mikor meglátja a folyosón fekve, elégedetten pislogó állatát. - Meleged van, mi? - simít végig a gerincén, mire a tigris hirtelen fordul és csapja meg a fiú vékony karját, ezzel úgy megijesztve őt, hogy hátraborul a falnak. Hoseok feláll és a rémült vadászhoz ugrálva, fejét az övének nyomja, minek következtében a cipős szekrényen koppan Hyungwoné, ám ezt figyelmen kívül hagyva öleli át a jószág nyakát. - Örülök, hogy jól vagy - törli bele a váratlanul kibuggyanó könnyeit bundájába. Mivel nem sérült meg, sőt, a karmai még csak hozzá sem értek, minden bizonnyal játszani akart, azonban ő még nem érti, hogy melyik jel mit takar.

A bejárat elől összeszedve a jókora ürüléket, felmos, majd előhúz egy hatalmas őzgerincet, hogy az éhes Hoseok elől minél távolabb tartva tehesse bele gyógyszereit, és végül helyezze a konyha közepére, hova letelepedve láthat neki az evésnek. A szépen meghízott macskát kerülgetve készít magának is vacsorát, mit a szobában elfogyasztva ír Kihyunnak, hogy másnap reggel legyen szíves áthúzni rengeteget érő mivoltját, s a tévét benyomva, hosszú idő óta kényelmesen lepihen. Amint Hoseok végez az evéssel, visszatér Hyungwon mellé az ágyba, elégedetten morogva törölvén véres pofáját a paplan huzatába.

- Hogy te milyen cseszett jó fej vagy - fintorog a fiú, de többet nem is foglalkozik az üggyel, elvégre csak lecseréli később, és a gond meg van oldva.

Este semmit nem alszik, merthogy egész nap szunyált, így felügyelni is tud Hoseokra, akit elméletileg vissza akart tenni a helyére, de mivel annyira boldognak látszik kint, nincs szíve újra elzárni.

Reggel amint meghallja a csengőt, tigrisét leelőzve fut az ajtóba, hogy szobájába zárva őt, beljebb invitálhassa az ezúttal két fős vendégségét.

- Sziasztok. Gyertek, mutatni szeretnék valamit.

- Én előbb üdvözlöm Wonhot - tér ki előle Kihyun, egyenesen célba véve a konyhát, ám mielőtt még beláthatna, Hyungwon útját állja.

- Vele kapcsolatban, tehát gyere - ragadja csuklón és húzza a szobájához, mert egyébként kimerné engedni az állatot, de nem tudja szabadon miként reagál majd a többiekre, főleg az állatorvosra. - Ne akadj ki nagyon - nyomja le a kilincset és lép be elsőnek, hogy elfogja a hozzáfutó nagymacskát.

- Jesszus, ezt te sem gondolhattad komolyan! - simul rögtön a falra, ugyanis bármennyire megkedvelte őt az elmúlt hetekben, erre egyáltalán nem számított.

- Egész aranyos… - embereli meg magát Youngjae és kezd el ismerkedni Hoseokkal, ki ezt békésen tűri, vagy akár mondhatni ignorálja.

- Kihyunie, lásd be végre, hogy Wonho nem bánt senkit. Nem értem hogyan és miért, de attól még megbízom benne…

Sokszor felmerül a kérdés, hogy egy állatorvos, aki az állatok életben tartására hivatott, és egy vadász, aki szinte az ellentéte, mégis hogyan lehetnek barátok? Egyszerű. Hyungwon nem gyilkos, ahogyan Kihyun sem Isten. Mindketten mentenek és oltanak ki életeket, de semmit sem ok és alapos megfontolás nélkül, tehát kapcsolatukban maximum annyi szerepet játszik a munkájuk, hogy a fiatalabb rendre csinálja a bajt az idősebbik számára. Még középiskolában ismerkedtek meg, s bár nem volt “szerelem” első látásra, talán emiatt annyira erős a kapocs, melyhez hozzátartozik néhány barátjuk, illetve egy kétszázötven kilós nagymacska is.

Egy hónap elteltével az állat rendesen terheli a lábát, és emiatt kifejezetten zavarja a rajta lévő sín, így kénytelenek vissza vinni a rendelőbe, hogy megröntgenezzék és ha már lehet, levegyék róla a merevítést. Hyungwon nem szeretné, hogy elaltassák, de tudja, hogy sok gondot okozna, ha kint elszabadulna, vagy mások meglátnák, ezért elhívva a csapatot felpakolják a pickupra Hoseokot és Baekhyun a tigrissel utazik, míg a többiek elől ülik végig az alig negyed órás utat.

Az állat lába szépen gyógyul, ezért Kihyun úgy véli, hogy nincs szüksége tovább a kötésre, főleg, mert már nagyobb stresszt jelent neki, mint hasznot, azonban a súlya miatt kifejezetten ügyelni kell rá, hogy a következő hetekben ne fickándozzon annyit. Hyungwon háza nem valami terjedelmes, ami ez esetben nem is hátrány, mert a kölcsönkért pénz alig elég a számlák fizetésére, ám egy tigrisnek huzamosabb ideig nem kielégítő mozgástér. A ketrec lebontva, a szobák mindig nyitva, s ugyan lett volna lehetősége párszor kisurranni a szabadba is, Hoseok eddig nem mutatott hajlandóságot a szökésre.

A mélyhűtő viszont kiürült. Hyungwon az utolsó pillanatig húzta éléskamrája beosztását, most azonban valamit csinálni kell, és egyedül nem elég, hogy több vadat elejtsen és felpakoljon, ezért Baekhyun segítségét kéri egy szombat délelőttre.

- Milyen kis kényelmes. Lennék a helyében - pillant az idősebb a kanapén kiterült nagymacskára.

- Egy bőven elég, nem kellesz még mellé - emeli a vállára vadászpuskáját és miután felhúzza a bakancsát, még odamegy elköszönni tigrisétől. - Légy jó, Wonho, rendben? Siettünk vissza hozzád - simít végig a hasán, mire hatalmas tappancsát felemelve, elkapja Hyungwon karját, de persze csak behúzott karmokkal. - Most nem játszunk. Majd később - nyom egy puszit óriási rózsaszín orrára és lehámozva magáról a mancsokat, elindulnak kifelé, alaposan bezárva maguk után az ajtót.

Hoseok a kocsi motorját meghallva, felugrik eddig ráérős lustálkodásából és a nappali ablakához siet, bizonyosságot nyerni sejtéséről, ami sajnos beigazolódik. A falka feloszlott. Hyunwoo és Changkyun követik a vadászokat, míg Jooheon és Minhyuk szemei villognak a fák sűrűjében, mi egy elégedetlen morgásra készteti Hoseokot.

Jooheon ideges… Hetek óta nem látták egymást, és már nagyon szeretné mindenki visszakapni elveszett társukat, kiről pontosan tudják, hogy ha akarna, ki tudna szabadulni, ő azonban a farkát sem mozdítja ez ügyben, pedig a lábáról is lekerült a kötés. A hatalmas jószág megborzolva fakó vörös bundáját, robusztus léptekkel tér ki a növényzet takarásából, hogy a kerítés melletti egyik erősebb fára felkapaszkodva, átugorjon az elválasztott területre, honnan csupán pár méter az ablak, ahol Hoseok nézelődik.

Az idősebb fogai kivillannak, egyre csak üldözve “testvérét”, ki ezúttal egyáltalán nem hallgat rá. Ingerülten elüvölti magát, mit Jooheon befeszült izmokkal viszonoz, miközben feltámaszkodva a falra néz farkasszemet Hoseokkal. Minhyuk fejét lehajtva ül a kerítés tövébe, meg sem kísérelve átmászni azt, csupán figyeli a többieket, nehogy eldurvuljon a helyzet. A legidősebb veszélyben tudja Hyungwont és barátját, miközben társa itt fenyegetőzik előtte, ezzel paprikázva amúgy sem nyugodt kedélyeit.

Hoseok össze van zavarodva. Olyan, mintha sarokba szorították volna, miközben azt sem tudja pontosan miként érez megmentője iránt, ki jelenleg hatalmas veszélyben van, ugyanis az utánuk ment tigrisek nem szándékoznak visszaengedni őket. Emberi mivoltja űz gúnyt belőle, vagy állati énje kötődik ilyen módon a fiúhoz? Nem kutya ő, hogy így ragaszkodjon hozzá, sőt, alap esetben a falkával sem tartaná a szoros kapcsolatot, tehát minden bizonnyal itt a gond. Igen, maximum jó társ, semmi több.

Mancsát felemelve mereszti ki karmait, ám pontosan látja az üveget, ezért nem csap le, ellenben Jooheonnal, ki egy óvatlan mozdulattal töri szét kettejük elválasztóját, mitől megijedve ugrik hátrébb. Megszaglászva a szilánkokat, magában konstatálja, hogy nem történt baj, ezért felnyúl és olyat lesóz Hoseoknak, hogy ettől majdhogynem kiesik az ablakon, azonban ő inkább önszántából ugrik, ráadásul egyenesen Jooheonra. A két macska egy pillanat alatt vetődik a másiknak, hangos morranásokkal hergelve egymást, mi miatt Minhyuk is kénytelen csatlakozni, hogy szétszedje a nálánál jelentősen nagyobb és erősebb példányokat. Természetesen, mint az várható volt, azon kívül, hogy próbál rájuk hatni, semmi nem történik, és mivel a falkájukban se nem megszokott, se nem elfogadott a harc, az elmaradt tigrisek visszavonulnak, hogy megoldják a gondot.

A közvetlen környéken nem igazán élnek, ám ha kieresztenék a hangjukat, az a város másik feléig elérne, ezért a csata is inkább erőfitoktatás, mintsem egymás meggyőzése, hogy kotródjon innen.

Hoseok földhöz vágja Jooheont és a torkára fog, ki ettől eszeveszett kapálózásba kezd a már így is véráztatta bundán, célt viszont nem ér. Minhyuk lendületből megy a nagyobb állatnak, ezzel lelökve őt, addig, míg Jooheon kimenekül a kertből, viszont az idősebb lába megsérült és több helyen fölszakadt a bőre, ezért semmi esetre nem fog utána menni, eleve, mert értelme sem lenne.

Visszaugorva az ablakon, kimászik a konyhába, hogy a hűvös kövön elterülve kezdje nyalogatni sebeit, abban a bő másfél órában, amíg vissza nem ér Hyungwon és Baekhyun.

- Wonho~ - lép be teljes lelki békével a fiatalabb, kinek minden bizonnyal elkerülte a figyelmét a kinti üveghalmaz. - Merre vagy? - fordul a konyhába, hol meg is látja kedvencét. - Ne, mi történt? - ugrik hozzá és letérdelve mellé, rögtön hátára dönti. - Hyung! - kiált hátra, s rögtön fel is bukkan a másik.

- Hm?

- Nézd! - simítgatja a szőrt, hogy láthassa a nyomokat.

- Ne érj hozzá - rántja el Hyungwon karját, aki ettől hátra esik. - Ha eleve nem bántana, most a fájdalom miatt nem kizárt, ráadásul véres ruhába ne gyere a közelébe.

- De megsérült!

- Te is megfogsz, ha óvatlan vagy! - korholja Baekhyun, miből Hyungwonnak már nagyon elege van, hiszen barátai mindig ezt csinálják vele. Egy mély lélegzetet véve lenyelni a feltörni készülő kirohanását, és minden erejét összeszedve feláll, hogy elkezdje felkutatni mi történt, közben tárcsázva Kihyunt.

- Szia.

- Kihyunie, baj van - tér át a nappaliba, ahol meg is pillantja a kitört ablakot.

- És mi lenne az? … Hahó… Hyungwon, itt vagy?

- Itt, bocsi. Tehát, most értünk vissza Baekhyunnal vadászatból, és addig Wonho kitörte az egyik ablakot, ami több helyen felsértette, valamint fájlalja a törött lábát is. Át tudsz jönni?

- Megyek… Nem, ti most maradtok! - kiabál valakinek távolabb. - Mindjárt ott vagyok - teszi le.

Amíg Kihyun kiért, mindketten átöltöznek és összetakarítanak, felszedik az üvegeket és felmossák a vért.

Kivételesen csak bódítják, és lefertőtlenítve a sebeket, kicsit megmozgatják a jobb lábát, de az teljesen rendben van, azért sokáig nem tart Hoseok kezelése, Hyungwon legnagyobb megkönnyebbülésére. Persze a fejmosás most sem marad el, de egyáltalán nem érdekli, hiszen a tigrisnek lett volna lehetősége megszöknie, mégsem tette, ezzel lenyűgözve őt.

A délutánt kettesben, porciózással töltik és bizony az őz belseje ritka büdös, amit hiába a többévi vadászat, megszokni lehetetlen, viszont a kicsi - lassan kétszázhetven kilós - cicáért bármit.

Este a megszokott módon dőlnek ki vacsora után, Hyungwon az ágy jobb szélén, míg Hoseok a balon hátán kiterülve, csukott szemmel élvezi a fiú cirógató ujjait.

- Egy ribanc vagy, remélem tudod - vakargatja a hasát, hatalmas mosollyal figyelve sokkal inkább őt, mintsem a tévét. Olykor megesik, hogy arra ébred, miszerint nem kap levegőt, mert házi macskának érezte magát a tigris, és volt szíves rátelepedni, de még azokat a pillanatokat is élvezi, mert tudja, kedvence ott van vele és szereti őt.

A reggelek rendszeressége is helyreállt egy kiadós takarítással, etetéssel, kávéval és reggelivel. Hoseok még akkor sem viselkedik ellenségesen, mikor Hyungwon szándékosan incselkedve veszi ki szájából a táplálékot, nagyon max akkorát sóz le neki, hogy szegény fiú rendre felborul miatta.

- Na gyere, fürdünk, mert büdös vagy - paskolja meg felmosás után a fejét, és amint sikerül becsalnia a fürdőszobába, rázárja az ajtót, nehogy kedve támadjon meglógni.

Hoseok szereti a vizet, de rosszat sejt. Máskor nyugodtan fekszik a kád mellett, amíg Hyungwon fürdik, de úgy már közel sem szórakoztató, ha kényszerből kell, és ő nem hülye, ezért hamar leesett, hogy mi is készül körülötte.

 

- Tényleg Wonho? Komolyan? - vonja fel szemöldökét a jószág tiltakozása láttán. Ha berántja, mindketten megsérülhetnek, egyedül meg erőszakkal nem fogja tudni beleimádkozni, ezért csak bízik. - Fürdök veled, csak lehetőleg ne karmolj meg - kapja le magáról elsőnek a felsőt, majd a bokszerét is, hogy a kádhoz lépve, megeressze vízzel, mitől Hoseok elsurran a közeléből. - Gyere - markol grabancára és vonszolja maga után a nem túl nagy tiltakozást kifejtő macskát.

Hoseok határozottan nem akar fürdeni, mégis zokszó nélkül tűri, hogy az egyébként nem valami sok izommal megáldott fiú beülve a kád szélére, maga elé húzza őt. Lefeküdve a vízbe, fejét a csempére hajtja és Hyungwon mellkasának dönti, miközben ő elzárva a csapot, benedvesíti hátán is a szőrt. Mivel még csak kutyasamponja sincs, a sajátját használja, ezzel férfiasan büdös prém szagot kölcsönözve neki. Talppárnáit masszírozva nyomkodja belé az anyagot, alaposan megmosva mindenhol Hoseokot, ki ezt kezdi élvezni, s ezzel arányosan kipacsálni és eláztatni a fürdőszobát.

Ennyire még nem volt védtelen a vadállat előtt, aki most csupán véletlen is súlyos sérüléseket tudna okozni egy mozdulattal, ami legyen akár helyezkedés, vagy ijedtében megkapja, ő mégsem fél emiatt. Már-már betegesen megbízik benne.

Mióta együtt vannak, a tigris rengeteg kárt és problémát okozott Hyungwonnak, de ő soha, egy kicsit sem volt mérges rá, mert teljesen megérti a helyzetét. És mi macerásabb a fürdetésnél? A megszárítása… Derekára kötve törülközőjét fog meg egy másikat, hogy azzal elkezdje dörgölni az állatot, lehetőleg úgy, hogy nem esik el a csúszós csempén, Hoseok azonban nem így gondolja, és megragadva az alfelét takaró anyagot, lerántja róla. Hyungwont nem az zavarja, hogy így látja egy állat, hanem az, hogy netán játéknak nézné azt, amit nagyon nem kellene, ezért másikat köt magára, ám az sem marad ott sokáig.

- Hagyd már abba - köti nevetve a jószág fejére azt, amivel eddig dörgölte, és visszaszerezve valamelyik előzőt, újfent derekára tekeri. - Hé! - tér ki előle, mikor elkezd vakon harapdálni mindent, annak reményében, hogy így is eléri, amit szeretne. - Befejeztem, oldd meg magad - kerüli ki Hoseokot és vágtat a szobájába. - Amíg nem vagy száraz, kint maradsz - csukja be az ajtót, hogy viszonylag békésen fel tudjon öltözni.

Természetesen tíz percnél nem bírja tovább, és beengedi kedvencét, aki, mint az várható volt, az ágyra ugorva hempereg, alaposan összevizezve rajta mindent. Hyungwon csak megforgatva szemét telepedik át az egyik kanapéra, s mikor már azt hiszi, hogy nyugalomban tévézhet, a nagymacska felugrik a karfára, hol megbillen és az ölébe borulva esik vissza a földre, nem kis fájdalmat okozva manőverével a fiúnak. Hangosan felnyögve dörzsölgeti lábait egy fájdalmas grimasz keretében, de amint Hoseok összekaparta magát a szőnyegről - amiből egyébként szintén facsarni lehet a vizet -, fejét Hyungwon combjára fektetve ül le mellé, kölyökkutya szemeket meresztve rá, mintha csak bocsánatot akarna kérni tőle.

- Rossz vagy - túr fülei közé és egy puszit nyomva a fejére, hátradőlve igyekszik megbékélni annak az érzetével, hogy a lábain nedves már a nadrág is, minthogyha bepisilt volna.

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts