Beast - 4.Trouble

- Hyungwon, mindjárt három hónapja veled van. Ideje elengedned őt - simogatja meg Kihyun a mögötte fekvő jószág hátát.

- Tudom… - biggyeszti le alsó ajkát szomorúan.

- Ezt ne kezd! Úgy hoztuk el, hogy vissza lesz eresztve. Különben is, mit akarsz kezdeni vele ebben a kicsi házban?

- Mondtam, hogy tudom!

- Ne ordibálj!

- Akkor te se!

- Csak ha abba hagyod!

- Ahh - mászik be a tigris másik oldalára, szorosan átölelve annak nyakát. - Wonho, szeretgess.

Hoseok nem érti miért lett Wonho a neve, de felőle lehetne Kukac is, a lényeg, hogy Hyungwon adta neki, ezért hallgat rá. Szeretete jeléül pedig egyik lábát felemelve a fiú fejére fekszik, élvezve, ahogy az tehetetlenül vergődik alatta, míg meg nem sajnálja, és engedi levegőhöz jutni. Ez már szinte rituálé náluk.

- Mi van, ha elfelejtett vadászni? Vagy, ha társai nem fogadják vissza? - telepedik fel Hoseok hátára, aki eldőlve tűri súlyának kevesebb mint egynegyedét.

- Nem azt mondtam, hogy dobd ki az erdő közepén. Innen is elengedheted, és ha éhes lesz, visszatalál.

- Jó…

Hyungwon nem akarja elengedni őt, de tudja, hogy számára ez a legjobb, amit tehet vele. Kiszabadították, meggyógyult, ideje folytatnia az életét ott, ahol aznap majdnem befejezte. Rengeteg képe és szép emléke maradt róla, s bár nagyon fog hiányozni, boldog lesz, mert tudja, hogy jót tett egy ilyen gyönyörű vadásztársával. Biztos benne, hogy napokig siratja, de az ő fájdalma semmit nem ér Wonho boldogságáért.

Az utolsó estét végigvirrasztja az immár kétszázkilencven kilóssá nőtt, izmos, kifejlett bengáli tigrissel az ágyában, már előre áztatva ágyneműjét könnyeivel, mit Hoseok nagy odaadással nyalogat le arcáról.

Vasárnap délelőtt összegyűlik az egész csapat, hogy a tigrist utolsó útjára engedjék, ezzel inkább egy halotti szertartásra hasonlítva a vadállat kieresztését, mint inkább arra, ami valóban történik.

- Jó szarul festesz - jegyzi meg Daehyun az épp őt kikerülő Hyungwonnak, aki erre mit sem reagálva veszi fel bögréjét a konyhaasztalról, és huppan le a reggelijét evő Hoseok mellé. Mindig megnyugtatja az állat feneketlen étvágyának kielégítésének figyelése, most meg különösen sokat kapott, ő maga viszont nem tud reggelizni. Már attól rosszul van, ha belegondol, hogy el kell engednie…

- Sosem fogom megérteni a kapcsolatukat - támaszkodik keresztbe tett kezekkel az ajtófélfának Kihyun.

- Szerintem nem is lehet - dől a másik oldalra Baekhyun, kizárva a beszélgetésből azt, akiről tulajdonképpen szó van.

- Aranyosak - jegyzi meg Youngjae az asztal szélén ülve.

- Ezt meg se hallottam - morgolódik Daehyun, középre beállva, hogy onnan figyelhesse a műsort.

- Jae, kuss - dorgálja bátyja is.

Az evés végeztével mindenki megsimogatja, a bátrabbak még meg is dögönyözik, majd elindulnak Hyungwon és Hoseok vezetésével az ajtóhoz. Aggódva nyomja le a kilincset, hiszen a kerítésen átjutnia semmiség, így lehet előbb is elveszíti, mint szeretné, de nem, a tigris békésen és kíváncsian lépked mellette a nagykapuig.

- Vigyázz magadra - térdel le elé, és kiegyenesedve karolja át a nyakát, hogy fejét az állat homlokának döntve nézhessen szemibe. Kihyun már épp szólna bele, miszerint nem biztos, hogy ezt kellene, de inkább rájuk hagyja az utolsó pillanat lefolyását. - Ha bármi baj történne, én mindig itt leszek neked - mondja elcsukló hangon, azonban mielőtt újfent elsírná magát, feláll és kitárja a kaput, ezzel szabad utat adva a jószágnak.

Hoseok a kerítés széléhez lép és kidugva a fejét, körbepillant, mint mikor először volt kiengedve a kennelből, majd megfordul és kikerülve Hyungwont, elégedetten morranva elterül a fűben.

- Ezért tényleg megérte a dráma - nevet fel Daehyun.

- Nem baj, majd elmegy ha akar. Lehet még nem áll rá készen - jelenti ki Kihyun, s megfordulva, visszamegy a házba.

Az ajtó, ahogy a kapu is egész nap nyitva állt, amíg vendég volt Hyungwonnál, de Hoseok nem ment tőle három méternél távolabb, ahogy egyébként sem szokott. Ez azért kínos, mert a vécé egy nagyon kicsi helyiségben van, ahova a tigris egyedül is szűkösen fér be, hát még a fiúval együtt… Ők megszokták, a többiek nem. Persze velük nem akar bemenni, de már az is furcsa, hogy Hyungwon ahányszor megpróbálja kizárni, Hoseok lefekszik és izmos hátsólábaival rúgja az ajtót, ezzel nem kis hangzavart okozva.

Estére azért mégsem hagyott mindent - sőt, semmit - nyitva, ezáltal megint együtt alvást nyerve kedvencével.

Hoseok nem akar elmenni. Tudja, hogy muszáj lesz, de még nem jött el az ideje, hogy búcsúzzanak. Pontosan fogalma sincs mi az a határ, amíg maradhat, de a falka nyugodt, Hyungwon vele van és ez neki bőven elég ahhoz, hogy maradhasson.

A napjaik visszatérnek a normális kerékvágásba, s hiába van minden lehetőség megadva neki, a nagymacska maximum vécézni hagyja el a házat, akkor is legfeljebb a kert közepéig, vagy szándékosan a szép virágokat eltaposva.

- Wonho - szólongatja Hyungwon a tigrist, mert ebéd után ő elment tévézni, az állatot azonban azóta nem látta. Mikor épp nincs a szeme előtt, mindig elfogja a pánik, hogy vajon tényleg elment-e, vagy történ vele valami, netán csak valahol lepihent. - Merre vagy? - kukkant be a nappaliba, ám kifordulva onnan, majdhogynem neki megy Hoseoknak. - Hol voltál? - simogatja meg egy hálás mosollyal ajkain. - Felöltözök, aztán kimegyünk egyet sétálni, hogy szokjad az erdőt, oké? - indul vissza a szobájába, nyomában a jószággal. Hoseok türelmesen nézi, ahogy Hyungwon ruhát vált, ami egy lenge rövidnadrág és egy világos pólóban merül ki, majd felvéve a cipőjét, elindul kifelé. Amint az állat átlépi a küszöböt, bezárja az ajtót és habozás nélkül sétál át a kerítést elhatároló kapun, azonban immár egyedül. - Mi a baj? - fordul meg, látván, hogy kedvence nem követi. - Itthon maradnál? Nem kidobni akarlak, csak járkálunk egyet - vált lágyabb hanglejtésre, hátha ezzel mozgásra bírja.

Hoseok nem akarja, hogy Hyunwon elhagyja a ház biztonságát. A falka bár jelenleg békés, egyedül nem tudná megvédeni őt, ha rájuk támadnának. Azonban eléggé ismeri már ahhoz, hogy tudja, nem állíthatja meg, ezért fülét hátracsapva lép mellé, hogy megvárja, míg bezárja a kaput is, aztán szorosan az oldalán követi be a sűrűbe.

A többiek ott vannak. Hyungwon hallja a lépteket és morgásokat, ezért szándékosan nem nyúl Hoseokhoz, nehogy ezzel felbőszítse az eddig ismeretlen számú csapatot. Próbál nem félni, vagy kellően leplezni azt, de sajnos érzelmei felett nem tud olyan könnyen uralkodni, mint szeretné, így csupán abban bízik, hogy emiatt nem fog bántódásuk esni.

Hyunwoo ideges, méghozzá Jooheon miatt. A hím nehezen irányítható, mióta Hoseok elhagyta őket, pedig alapjáraton egy kedves és odaadó egyedről van szó, aki még bőven nem nőtt fel, mégis az alfát játssza, a többiek nagy “örömére”. Changkyun kérdés nélkül teszi a dolgát, Minhyuk mindent feláldozva lesi a többiek jólétét és Hyunwoo egész nap azt figyeli, hogy miképp teheti könnyebbé számukra a megélhetést, de Jooheon… Ő Hoseokkal lenne.

Hyungwon megtorpan, hallva, hogy két állat egymásnak ugrott. Kísérője testével körbefogva néz körül, s megérezve a gond okát, könnyelműen megrázza magát és tovább halad, bevárva a vadászt, ki jelenleg semmiféle fegyvert nem hozott magával.

A környékről minden állatot elüldöznek, viszont ha ember lenne az erdőben, a tigrisek tudnának róla, és nem csapnának ekkora lármát.

Hyungwon célirányosan megy egy kisebb, korában megismert helyre, ami nem mást, mint egy tó, ahol gyerekként sokat pancsolt. Még a szülei mutatták neki az eldugott tisztást, mikor együtt laktak abban a házban, ahol ő most egyedül él - Hoseokkal. Az apja is vadász volt, de mikor vállon lőtték, súlyosan megsérült a bal fele, és lemondott hobbijáról, mi együtt járt a költözéssel, méghozzá a fővárosba, hova Hyungwon nem szándékozott követni őket.

- Van kedved pancsolni? Igaz, hogy a múltkor nem tetszett, de itt jobb lesz - pakolja ki a zsebeit, és egy teljesen száraz részre lehelyezve a dolgokat, kibújik cipőjéből, és lassan elkezd befelé haladni a tóba.

Hoseoknak egyáltalán nincs kedve “pancsolni”. Feszült, amiért a többiek körülöttük ólálkodnak, ám ahhoz, hogy biztosra meg tudja védeni Hyungwont, vele kell tartania, bárhova is menjen. A közepén már a fiú lába sem ér le, azonban a tigris jelentősen jobb úszó nála, így belé kapaszkodva néz abba az irányba, ahol megragadt kedvence tekintete. Nem kell sokat várnia, hogy előbukkanjanak érdeklődése tárgyai.

Négy termetes tigris lép elő a fák közül, Hoseok számára tökéletesen kivehető békével testtartásukban. Ettől némileg megnyugszik, ellenben Hyungwonnal, akin kezd eluralkodni a pánik, mégis próbálja állata érdekeit szem előtt tartani, ezért elengedi és kijjebb úszik a másik irányba.

Hoseok nem habozik sokat, amint Hyunwoo a vízbe ér, fejét a vezető pofájának dörgölve üdvözli őt, majd sorba mindenkit. Örül, amiért végre nem akarják bántani segítőjét, s épp ezért engedi, hogy Minhyuk megközelítse, de természetesen végig őt figyelve.

Hyungwon nem tudja mitévő legyen. Felismeri Wonhot, főleg, mert nagyobb és szélesebb a többieknél, ezért csak befeszült izmokkal várja a következőket. Hoseok érzi, hogy a fiú fél, ezért elsőnek ő megy oda, és szorosan baljára úszva, jelenlétével támogatja, míg Minhyuk karnyújtásnyira nem ér tőle.

- Szia - szólal meg halkan, s tenyerét felmutatva jelzi, hogy nem akarja bántani. Hoseok lehunyja a szemeit, Minhyuk meg olyan közel úszik, hogy orra Hyungwon felkarjához ér. Alátúrva emeli fel azt, mitől a vadász felbátorodva simítja tenyerét az idegen állat bundájára, mit a többi tigris is követ, szinte rituálisan üdvözölve őt.

Amint letudták a megismerkedést, a rég nem látott barátok játszani kezdenek a tóba, mit Hyungwon mosolyogva figyel a széléről, Hyunwooval az oldalán. Még mindig nem érti miért viselkednek így a vadállatok, de igazán nem is érdekli, mert úgy érzi, mintha egy nagy családba csöppent volna, ami igazán tetszik neki.

Bár az erdőbemenet egy tigrissel az oldalán érkezett a vízhez, öttel tér ki onnan, akik nyugodtan, és viszonylag fáradtan ballagnak mögötte. A jelenlétük már Hoseokkal is biztos volt, de még így is nehéz elhinni.

A házhoz érve, azt várná, hogy hű barátja nem jön már be, de nem így van. A többiek a kapuba megtorpanva szaglásznak, míg Hoseok megszokottan követi Hyungwont.

Nagyobb csontokat és húsokat előszedve, kiteszi őket az udvarba, hátha ezzel közelebb tudja csalogatni őket, és a mostani szokásokhoz híven mindent nyitva hagyva pihen le kicsit, ezúttal tigrise nélkül.

- Wonho - túrja arrébb éjszaka az ágyban, némi plusz hely reményében. - Menj már - löködi, de ezzel csupán annyit ér el, hogy a macska egyenesen ráfordul, ezzel maga alá temetve vékony alakját. - Mocsok - mászik ki és a matrac immár szabad felére telepszik.

A falka mindennap visszajár, de a házba egyikük sem lép be. Este nem tudja hol vannak, de Hoseok mellette, és más nem számít. Kihyun egyáltalán nem örül neki, hogy nem tudják visszaszoktatni a tigrist az élőhelyére, ám mikor látta a többieket is, elámulva kereste a megfelelő indokot, amiért ilyen szelíd mindenki. Azaz majdnem mindenki…

- És hogy hívod őket? - kérdezi Youngjae  a teraszon ülve a másik három srác társaságából figyelve a kertben sütkérező nagymacskákat.

- Inkább az a kérdés, hogy hogyan különbözteted meg - nyúl Baekhyun az üvegéért, hogy némi hűs folyadékot öntsön magára.

- Ő például I.M. - guggol egy kiterült példányhoz. - Nagyon énközpontú gyerek. A rangsor alján helyezkedik, amit be is tart, egészen, míg nem kerül kaja közelébe, vagy követeli ki a nekijáró simogatást, mert akkor más nem érdekli. Ő pedig Honey - mutat egy távolabb hempergőzőre.

- Igen, nagyon édes. Az előbb például majdnem megette Jaet - húzza el a száját Daehyun.

- Elég problémás néha… - ismeri be, mert vele még maga sem jön ki teljes mértékig, de attól függetlenül szereti a dacos állatot.

- És hallgatnak is rá?

- Csak Wonho…

- Szerintem egyiknek sem tetszenek a neveik - nevet fel Baekhyun, egyenesen Hyungwon lényébe taposva ezzel. Már csak Bobó felemlegetése hiányzik neki…

Annak ellenére, hogy barátai sokat piszkálják őt, nagyjából mindennel, szereti mindegyikőjüket, csak néha jobban érezné magát, ha Hoseok gatyába rázná a szemtelenebbeket. Természetesen Hyungwon is csatlakozik, ha épp más vérét szívják, de a tigrisek miatt különösen nagy figyelmet kap ilyen téren.

És ha már tigrisek…

Néha napján teljesen egyedül marad pár órára a házba, mikor az egész falka kimegy, ami miatt estére is nyitva hagyja az egyik ablakot, ha kedvence távozni szeretne, minek gyakorisága rendszeresen fokozódik. Olykor az első, amit meglát, az egy méretes tetem a kert közepén, ami mérhetetlen boldogsággal tölti el, még ha nincs is rá szüksége, feldarabolja, és elteszi későbbre a falkának, ugyanakkor szomorú, hiszen Hoseok önálló nélküle is.

Aztán elérkezik a nap. A nap, amikor senki nincs mellette, mikor felébred és a nap, mikor hiába hívja az állatokat, egyik sem jelentkezik. Este kiül a teraszra és figyelmesen hallgatózik, az erdő azonban elcsendesült, nyoma sincs nagymacskáknak.

És hogy Hyungwon sír e miatta? De még mennyire… Fáj neki és másra sem vágyik, mint újra szőrös barátjához bújva elaludni, pedig tudja, hogy ez lehetetlen. Talán csak egy álom volt, netán valamiféle lecke, a keserűséget ez mégsem tünteti el. Üres az ágy, unalmas az élete és nincs kedve visszamenni dolgozni. A srácoknak nem veszi fel a telefont, és teljesen magába fordult.

- Hyungwon - méri végig az ajtóban álló alakot Kihyun. - Elment… igaz? - kérdi félve, mire egy bólintás a válasz, s még mielőtt mást is mondhatna, a fiatalabb a nyakába borulva zokogja el magát, immár könnyek nélkül, ugyanis abból nem maradt semennyi. - Ssss, semmi baj - tolja beljebb, egészen vissza a szobájáig, hol az ágyra helyezve ül le mellé. - Wonho visszakerült a családjához és nagyon boldog, szóval neked is annak kéne lenned - törli le a könnyeit.

- És ha baja esett?

- Emlékszel hogyan találtál rá?

- Követtem a tigris hangokat - szipog nagyokat.

- Pontosan. Mert a többiek odavezettek hozzá, hiszen ők nem segíthettek rajta. Tehát ha így lenne, már azt is tudják hol laksz, minden bizonnyal fel is keresnének.

Hyungwon sírása csillapodik, ahogy belegondol Kihyun mondandójának lényegébe, amivel egyetért, ezzel nyugtatva magát, miszerint tigrise jól van.

Ám hiába a beszélgetés, amint az idősebb elhagyja a házat, ugyan ott folytatja, ahol befejezte. Naponta jár át hozzá valaki, hogy életet öntsön a fiatal vadászba, aki olyankor mindig mindenre bólogat, elhitetve velük, hogy rendben van, azonban az állapota nem változik semmit. Neki is rossz, hogy így látják a srácok, de hiába küzd, nem tud túllépni Hoseokon.

Egyik késő este megint a csengő szakítja félbe monoton tévézését, pedig már remélte, hogy aznapra megúszott mindenkit, de nem, ehelyett az egész csapat az ajtója előtt áll, szélesen vigyorogva, egyenlőre még fogalma sincs min, de nem is érdekli.

- Sziasztok - lép arrébb, hogy beljebb jöhessenek.

- Képzeld, képzeld, képzeld - ugrálja körbe Youngjae, de ő ügyet sem vet rá.

- Hoztunk neked egy kis tigrist - emel ki valamit a háta mögül Daehyun, és az apró cirmos macskát Hyungwon kezébe nyomja, ki csupán kiélezett reflexei miatt nem ejti el azt.

- Ohh - emeli fel változatlanul komor kifejezéssel, hogy jobban szemügyre vehesse. - Aranyos, köszönöm.

- Ya már, ne légy ilyen búvalbaszott! - csattan fel Baekhyun.

- Egy nő hagyta nálunk reggel, hogy az úton találta, és ki lenne neki a legjobb gazdi, ha nem az állatmániás vadász? - mosolyog az állatorvos, hisz legjobb barátja mindig is odavolt az elárvult kölykökért, legyen szó bármilyen lényről. - Na, adj neki valami röhejes nevet.

- Kihyunie - fordul meg és tér vissza a szobájába, hogy az ágyra téve engedje körülnézni a kis két hónap körüli macskát.

- Na nem! Ne légy szemét, mikor mi voltunk ilyen cukik, hogy a nyakadra hoztuk ezt - mutat a megszeppent cirmosra.

- Ez aztán tényleg cukin hangzott - ül le Youngjae, hogy az ölébe vehesse a teremtést.

- Akkor adj neki nevet te - von vállat Hyungwon, s a távirányítóért nyúlva csatornát vált, ezzel is kifejezve, hogy még csak nem is figyel igazán.

- Én napi több száz állatnevet hallok - nevet fel Kihyun, gyerekjátéknak vélve a feladatot. - Lehetne Lux…

- Legyen.

A cica ugyan nem oldja meg a fő problémáját, de könnyít a szívén, hogy van kivel foglalkozni, ami napról napra élénkebbé teszi. Lux szörnyen rossz magatartása leköti minden idejét, pedig hiába volt régen több macskájuk is, ennyi bajt egyszerre négy nem jelentett, nemhogy egy.

Még élénken él benne a tigrisek emléke, de hisz benne, hogy hamarosan túl fogja tenni magát rajta és boldogan tekint vissza arra a pár hónapra, amit Wonhoval tölthetett.

A munka ugyan nem lett közelebb hozzá, ahogy ő sem kísérelt lépni felé, de elkezdte felszámolni a felesleges tetemeket és kismacskájával az oldalán kiment az erdőbe, hogy szélesen elszórja a húst, ami már nem fért el mélyhűtőben sem, hogy a dögevőknek örömet szerezzen. A cicát bár nem engedte ki a kocsiból, előre tudja, hogy idősebb korában nem fog tudni elmenni nélküle sehova. Egyenlőre nem biztos benne, hogy megtartja, de jelenleg kifejezetten szüksége van rá, hogy valaki legyen mellette.

Egy viharos éjjelen a tévéje előtt fekve fogyasztotta a vacsoráját, mikor meghallotta az ajtó halk nyikorgását, majd csapódását, mire rögtön fel is kelt, hogy megnézze ki a látogatója, hiszen a barátai mindig előre kiabálnak, mikor megérkeznek. Hyungwon lábai a földbe gyökereznek, ahogy meglátja Shownut, a vezér tigrist, akinek a bundájába egy meglehetősen rossz állapotban lévő idegen srác kapaszkodik, valamint mögötte egy szintén ismeretlen fiú áll, jelentősen jobb színben, mint a másik. A fekete hajú elengedi az állat grabancát és két bizonytalan lépést előre téve, kisírt szemeit a vadászra emeli, ki ijedségében azt sem tudja, hogy védekezzen, vagy meneküljön-e.

- Hyungwon - ejti ki rekedtesen mély hangon, s állapotát meghazudtolva mosolyodik el, majd közvetlen utána remegő lábai felmondják a szolgálatot és összeesik az előszoba padlóján.

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts