Hyungwon nem mozdul. Izmai befeszülnek, érzékei kiéleződnek, s minden másodperc egy órának hat, ahogy Hoseok óvatosan becézgeti párnáit, ezzel a vért is megfagyasztva a fiatalabban. Nem tudja mit tegyen, ezért csak tűri, míg a másik végül el nem hajol, ezzel teret adva számára a menekülésre.
- Mindjárt jövök - böki oda, gyors léptekkel elhagyva a szobáját, ám esze ágában sincs egyhamar visszamenni, csupán valamit mégiscsak mondania kellett.
A fürdőbe nem szeretne bezárkózni, mert az igen szánalmasnak hatna, ahogy a mosdó is, mire mellesleg bármikor szüksége lehet Hoseoknak, ezért a konyha mellett dönt, hova belépve, egyenesen a régi helyére telepszik, ahol még akkor ült sokat, mikor tigrisére vigyázott. Lábait felhúzva öleli át szorosan mindkét térdét, hogy állát rájuk hajtva meredjen maga elé üveges tekintettel, bármiféle magyarázatot keresvén az iménti dologra. Hyungwon nem érti… Mindketten fiúk, mellesleg eddig azt hitte, hogy az idősebb incselkedő viselkedése csak játék, de most bizonyított, miszerint nagyon is komolyan gondolta. Van meleg barátja, így annyira nem rendíti meg a tény, miszerint nőtt a számuk, csak miért pont őt? Mi oka volt megcsókolnia Hoseoknak? Ez a hála, amiért megmentette? Hyungwon nem vár semmit egyikért sem, az ötlet viszont megnyugtató, mert ez azt jelentené, hogy többé nem fordul elő.
A halk léptekre összébb húzva magát reménykedik, hogy nem miatta jött ki, ám mikor meztelen talpa tompán puffan a konyha csempéjén, úrrá lesz rajta a rémület.
- Hyungwon - lép mellé Hoseok és leguggolva intézi felé szavait. - Ne haragudj - keresi a fiú tekintetét, de ő csak a földet mustrálva bújik minél lejjebb. - Nem akartalak megbántani - ér finoman a vádlijához, mitől egész testében összerezzen, ezért jobbnak látja, ha visszahúzza a kezét.
Válaszra, vagy bármiféle reakcióra vár, de a percek teltével bebizonyosodik, hogy feleslegesen, ugyanis Hyungwon még levegőt is alig mer venni mellette, nemhogy megszólalni. Hoseok bánatosan szusszanva egyet áll fel mellőle és hagyja el a helyiséget, jobbnak vélve, ha most nem zaklatja őt.
Hyungwon egy órán belül erőt vesz magán, hogy visszatérjen a szobájába, elvégre örökre mégsem maradhat kint, ám retteg, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, míg, meg nem látja az ágyán fekvő nagymacskát. Nagyokat pislogva néz végig az állaton és próbálja megfejteni átváltozásának okát.
- Hyung - szólítja meg halkan, mire a tigris mordul egyet. - Miért változtál át? - A macska csak a farkát lóbálva hajtja le a fejét mellső mancsaira, sárga íriszeit a fiatalabbon tartva. - Hyung? - Erre újabb morranás. - Zavar a megszólítás? - Elnyújtott morgása válasz a kérdésre. - Hoseok? - Újabb tiltakozó fogvillantás, állatiasan tiltakozva. - De hát ez a neved… - elmélkedik Hyungwon, de egyáltalán nem érti, hogy mit akar a tigris. - Hoseok hyung? - A macska hangosan felordít, mitől a vadász egy pillanatra ledermed. - Wonho? - dobja be utolsó esélyként, s elégedetten konstatálja, hogy erre már nem érkezik visszautasítás. Az idősebb a matrac másik oldalára telepedve vágja magát hátra, mint ahogy azt régen minden este tette, mitől Hyungwon felbátorodva mászik helyére. Ugyan még bőven nem heverte ki a csókot, a tigris látványa és érintése ismerős érzéseket keltenek benne, amitől javában nyugodtabb lesz.
Hoseok az éjszaka folyamán semmit nem alszik. Tanácstalan, mit a többiek éreznek, ezért érdeklődő jeleiket kizárva próbál megoldást találni a kialakult helyzetre. Ráijesztett Hyungwonra, aminek még súlyos következménye is lehet, de egyszerűen már nem bírta megállni, szüksége volt valamiféle visszajelzésre, hogy lássa, megéri-e próbálkozni. Ám ezzel előrébb nem lett…
Egy ereje vesztett vadállat, ki felhagyva ösztönös mivoltával, meg sem próbál ártani a védtelen fiúnak. Azt gondolta, mikor elhozta a csapdából, megmentette az életét, ám ehelyett másik csapdába esett, hol a rideg vas helyett nyakörv és szívfájdító ragaszkodás vette uralma alá. Hyungwon törődése gyógyír minden sebre, ám több kint vált ki vele, mint amennyit képes lenne elmulasztani, mégis mellette akar lenni. Egyszerűen képtelen őt elhagyni… A mindig magabiztos, erőteljes és önfejű macska az érzéseitől vezérelve hunyászkodik meg egy nálánál jelentősen kisebb és gyengébb élőlénynek, ki ezt egyáltalán nem viszonozza irányába.
Reggeli közben Hyungwon az asztal mellett ül és pont annyira nem fogyasztja az előtte lévő ételt, mint a földön fekvő nagymacska. Mindketten lopott pillantásokból próbálnak rájönni a másik gondolataira, természetesen eredménytelenül.
- Kimegyek levegőzni - áll fel, s bár nem kötelessége tájékoztatni Hoseokot semmiről, jobbnak látja, ha közli vele. A feszült légkörből menekülve ül a ház melletti betonrész szélére és onnan figyeli, ahogy a többiek esznek, míg az egyik ott nem hagyva a tetemet megy Hyungwonhoz. - Minhyuk, mit csináljak? - simít az állat két füle közé, ki erre jólesően nekidörgölőzik. - Velem még sose volt ilyen, és fogalmam sincs mi a helyes. Azt sem tudom mit kellene gondolnom erről az egészről, mert persze, nem közömbös, de ez így sok - sóhajt panaszosan az előtte ülő tigrisre emelve íriszeit. - Te mi- - mondandóját egy vehemens ordítás szakítja félbe, mire Minhyuk teste megfeszül, s egy tizedmásodperc hezitálás után elhátrál a fiútól. - Wonho! - szólal fel erélyesen, amiért elkergette a másikat, de ő mit sem törődve Hyungwon véleményével, lefekszik mellé. - Nem értem mi bajod van - áll fel, dühödten maga mögött hagyva Hoseokot.
Délutánig a helyzet semmit nem változik, a két fiú vagy kibékíthetetlenül haragszik egymásra, vagy reménytelenül elveszetten szemeznek a másikkal. Az idősebb részéről menekvés, hogy átváltozott, elvégre így nem tudják megbeszélni, de úgy vélte, hogy ettől jobb lesz Hyungwonnak, ráadásul, ha tényleg menekülni akarna, itt is hagyná, az azonban nála szóba sem jön.
- Megjöttem! - kiáltja el magát Kihyun a bejáratnál. - Szerintem zárd az ajtód, mert a kertedben vadállatok portyáznak - jegyzi meg tréfásan, ám szembekerülve egy ingerült tigrissel, rögtön lelohad a mosolya.
- Wonho, magunkra hagynál egy kicsit? - jön ki mögötte a szobából Hyungwon, majd végigsimítva a jószág gerincén, ujjai fejét állapodnak meg. Hoseok felpillant rá, s fülét előre-hátra kezdi mozgatni. - Ezt most mért csinálja? Komolyan, egész nap ez megy - mutat rá összevont szemöldökkel, mérgében feljebb emelve hangját.
- Szerintem azt akarja jelezni, hogy hiába menne el, akkor is hallana minket. Összevesztetek?
- Nem, csak… bonyolult.
- Én és a diplomám biztosan megértenénk valahogy.
- Nem azért mondtam - ereszti le vállait és megfordulva, fejével a háló felé bök.
Hoseokot a folyosón hagyva vonulnak be a szobába, hol elfoglalva az ágyat, Kihyun kíváncsian várja, hogy barátja végre belekezdjen a mesélésbe, ám ez csak azután történik meg, mihelyst a tigris kilépett a kertbe.
- Hoseok tegnap este megcsókolt - böki ki végre azt a fontos információt, amire az idősebbnek szüksége volt.
- Mármint a macska?
- Nem, az ember…
- És akkor most miért nem az? Mit csináltál? - dől kicsit oldalra várakozása közben.
- Mért hibáztatsz rögtön? - háborodik fel a fiatalabb, elvégre Kihyunnak mellette kellene állnia.
- Én nem hibáztatlak, csak próbálom megérteni, hogy mi történt köztetek.
- Hát… Kimenekültem a konyhába, ő kijött utánam, bocsánatot kért, aztán otthagyott és utána már csak tigrisként láttam.
- Nem is beszéltél vele?
- Nem…
- Ha valaki nem mond erre semmit, az is egy válasz… És mit gondolsz róla valójában?
- Én n- - Hyungwon szavait egy kintről jövő üvöltés, majd több állat morgása szakítja félbe, mire a két fiú rögtön ugorva rohan ki az udvarra, hol Hoseok és Jooheon csatája fogadja őket, hátukon egy-egy másik példánnyal, kik igyekeznek leszedni egymásról őket. - Hé, hé, hé! - tartja fel kezeit a fiatalabb és hezitálás nélkül lép a két fogát vicsorgató nagymacska közé. Kihyun ugyan már nem félti őt olyan mértékben, hogy tudja, ők valójában emberek, ám itt az ösztönök és hevesség van előtérben, lépni mégsem mer, illetve ideje sincs. - Álljatok le! - Hoseok mancsát visszahúzva acsarkodik, készen rá, hogy bármikor hárítsa Jooheon esetleges támadását, mi jelenleg kifejezetten esedékesnek tűnik, azonban az állat már csak hanggal vetekszik idősebb társával, mielőtt megsértené a törékeny fiút. Minhyuk és Changkyun Hyungwon mögé ülnek, míg ő karjait macskája nyaka köré fonva temeti arcát a jószág bundájába. - Ne légy ilyen.
- Srácok, ne csináljatok nekem több munkát, mint ami feltétlen muszáj - szólal meg oldalról Kihyun. - Menjünk be, lekezelem a sebeket. Te is - mutat szigorúan Jooheonra, ki sértetten lecsapva füleit rázza meg magát és lassan felállva indul utánuk. Minhyuk követné be a társait, hogy biztosra ne legyen több baj, azonban Hyunwoo visszatartja, hogy a többiek meg tudják oldani maguk közt a problémáikat. - Ez jó csúnya - simít Jooheon vállára, mire ő felordítva kap felé behúzott karmokkal, ezzel Hoseokot is mozgásra késztetve, de még mielőtt elszabadulna a pokol, Hyungwon visszafogja a nagymacskát. - És akkor most mondd meg hogy kezeljem le, ha nem hagyja - fordul tanácstalanul barátja felé.
- Megoldom, te addig lásd el Wonhot.
- Mert gondolod téged nem bántana?
- Remélem - von vállat hetykén, s leguggolva a táskához, gézt, valamint fertőtlenítőt vesz elő. - Átmegyek vele a fürdőbe - jelenti ki, mire Hoseok rákapja ijedt tekintetét. - Ne aggódj - túr pofaszőrzetébe. - Nagyfiú vagyok már - paskolja még meg, majd az ajtóhoz lép, azt várva, hogy Jooheon is kövesse. A tigris bizonytalanul lépked a csúszós padlón, s fejét lehajtva tér be a fürdőszobába, hol rögtön le is ül, attól tartva, hogy lábai kiszaladnak alóla. - Először lemosom, ami lehet kicsit kellemetlen lesz, de kérlek ne tépd le a fejem - vesz magához egy törülközőt és a csap alá tartja. Sokszor volt már dolga sérült, rémült vadállattal, ráadásul tudja, hogy ha nem is értené mit mond, a hangjából kihallatszik nyugalma - már amennyi van -, ezáltal őt is ellazítva. Csakhogy Jooheon pontosan ért mindent, ami plusz ok, hogy beszéljen hozzá. - Ha fáj, szólj és abbahagyom - nyomja a vizes anyagot az első sebre. A tigris bőre megrezzen, ajkai felhúzódnak, de ennél több reakció nem érkezik, így Hyungwon nyugodtan folytatja tovább. Amint kész az összes karmolás és harapásnyom, nagyon óvatosan lekezeli őket és immár jelentősen békésebben térnek vissza a szobába, hol épp Kihyun hadakozik Hoseokkal.
- Nem hagyja - pillant fel tanácstalanul.
- Add - veszi ki a kezéből a csipeszt, minek végén egy beáztatott vatta van közrefogva és az ágyra ül, hogy maga mellé hívhassa makacs macskáját.
- Wonho - paskolja meg a matracot, azonnal elérve, amit szeretett volna.
- Inkább nem kommentálom - pakolja vissza a cuccokat az állatorvos. Hyungwon már épp feledkezne bele a dolgába, mikor macska kiáltás zökkenti ki aprólékos munkájából. Nem kell sokat keresgélnie, hogy megtalálja Luxot Jooheon szájába, ezért mindent eldobva rohan a tigrishez, Hoseokkal kíséretében. - Hé, ereszd el - fog a kiscicára, de a jószág elrántva fejét indul meg kifelé. Egyáltalán nem szorítja, sőt, alighogy fogja, de a megrettent macska egyfolytában jajveszékel, ezzel a frászt hozva Hyungwonra. Hoseok a hátára veti magát, mire az kiejti zsákmányát, mit Kihyun fog meg és vizsgál át, közben a fiú meg újra kezdheti szétszedni a két tigrist.
Bő egy óra és mindenki kész, nyugodt, meg is etették őket, így végre lepihenhetnek, hogy kiheverjék a mozgalmas délutánt. Mindketten magukba temetkezve gondolkodnak, s bár lényegében ugyan arról, egyikőjük sem szándékozik felhozni a témát.
A napok telnek, de Hoseok megtartja állati mivoltját, Hyungwon minden lépését kiemelkedően figyelve. Ugyan sokat ugranak össze Jooheonnal, egyik sem túl komoly és szép lassan megtanulja kezelni a helyzetet, nem mintha szeretné egyáltalán. Hiányzik neki a kötözködős, állandóan mosolygó férfi, de még nem tudja mit mondjon neki a csókot illetően. Nem ódzkodik annyira a gondolattól, miszerint még valami lehetne is köztük, csak elsőre eléggé megrémítette, pedig mélyen belül érez is valamit iránta, mit egyenlőre még nem képes bevallani magának sem. Túl rég volt már, hogy bárki ekkora odaadással fordult volna felé…
Egy reggelen a megszokottnál is korábban kel fel, ami elsőre roppant mód nyomasztja, hiszen még javában fáradt, de álom már nem jön a szemére. Oldalra pillantva, kissé csalódottan konstatálja, hogy tigrise az oldalán fekve szuszog, amiért máskor kész áldást adott volna, most azonban nem erre van szüksége. Alkarjára támaszkodva nyúl az állat irányába, de még mielőtt hozzáérne, visszahúzza a kezét és inkább csak szemét legelteti a termetes nagymacskán.
- Figyelj - szólal meg halkan, mire a tigris meg sem rezzen. - Tudom, hogy hallasz, csak bocsánatot szeretnék kérni. Gyerekesen viselkedtem és szörnyen sajnálom, de nekem még… - nem tudja befejezni mondatát. Egyszerűen nem képes kimondani, hogy eddigi életében senki nem szerette úgy, ahogy ezt Hoseok teszi és fél, hogy ha elfogadná, azzal férfiúi mivoltából veszítene. Hoseok érti mit akar… - Tehát bepánikoltam, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék veled beszélgetni többé. Hülyén viselkedtem, nagyon szánom már, és nem kérem, hogy változz vissza, mert legyél úgy, ahogy kényelmesebb, csak… csak… Mindegy, pihenj nyugodtan - sóhajt saját esetlenségén és lassan felkel, hogy elinduljon kávét főzni, ha már úgysem tud tovább aludni.
A koffein elkészítése közben kipillant az ablakon, hol négy tigrist lát elfekve a fűbe, így amint végez, a bejárati ajtót célba véve lép ki rövidnadrágba és pólóba a még kissé hűvös udvarra, hogy oldalra leülve kémlelhesse a békés jószágokat. Tisztában van vele, hogy érzik a jelenlétét, de pont ezért is annyira boldog, hogy ezzel még nem zavarja meg őket, ergo, bíznak benne.
Legközelebb az ajtó halk nyikorgására eszmél fel, de nem tekint hátra, csupán szeme sarkából figyeli, ahogy a férfi csendesen mellé lépked és leül hozzá.
- Adsz egy pacsit? - nyújtja elé felfelé mutatott tenyerét, mire Hyungwon értetlen grimaszt vágva néz Hoseok vidám arcára, de végül teljesíti a kérését. - Nem bízol bennem - mondja sokat tudóan.
- Miből gondolod? - keresi meg a fiatalabb is a hangját, túllépve a kezdeti meglepettségen.
- Vonakodtál…
- Csak nem értem minek kellett.
- Hogy bízol-e bennem.
- Adtam, nem?
- De vonakodtál - húzza pimasz félmosolyra ajkait, mitől Hyungwon is jobb kedvre derül, bár még maga sem érti miért.
- Hyung, hagyj - fordul vissza az alvó állatok felé.
- Megbeszéltük, hogy nem hívsz így…
- Nem. Én beszéltem, te meg… fogalmam sincs mit csináltál - mutat rá a lényegre.
- Jó, akkor most mondom. Ne hívj így…
- Oké, buksi.
- Akkor már inkább cicám - húzódik közelebb, vállával meglökve Hyungwont.
- Hát hogyne - neveti el magát, mire Minhyuk felkapja a fejét, s áthelyezkedve, úgy fekszik, hogy jól láthassa őket.
- Lehetek Bobó is - közli egy gyalázatos vigyorral, ezzel végleg kihúzva a gyufát, mitől a fiatalabb kuncogva feláll.
- Bekaphatod - hagyja maga mögött a férfit, ki a kijelentésen különösen jól szórakozva ered nyomába és kortyol bele az asztalra helyezett bögrébe.
A fiúk között hamar rendbe látszik jönni a múltkori probléma, ám ennyivel még közel sincs lerendezve a dolog. Hyungwon egyenlőre nem áll készen beszélni róla, s Hoseok ennek tudatában nem is feszegeti. Úgy gondolja, ha jobban megismeri őt, talán lehetőséget kap tőle, amihez viszont elengedhetetlen a falka feltárása.
- Hyungwon - keresi meg egy felettébb fontos közlendővel a fiatalabbat, természetesen a vécén.
- Hm? - pillant rá hátra, már egyáltalán nem zavartatva magát, bár csak bízik benne, hogy Hoseok nem kukkolni jött.
- Elugrok valahova a srácokkal. Egy óra és jövünk.
- Vadászni? - igazgatja meg ruháját, s átmegy a fürdőbe, hogy kezet mosson.
- Nem, de ne aggódj, rendben leszünk.
- Jól van. Addig elmegyek bevásárolni, mert kifogytunk a tésztából.
- Sietek - borzolja össze a magasabb egyébként is kócos tincseit, majd emberi alakjában kitér a tigrisek közé, hogy ugyan ezt tartva is távolodjon el az erdőben.
Ugyan Hoseok mondta, hogy nincs miért aggódnia, ez lehetetlen számára. A közértbe is csak rájuk tud gondolni, meg arra, hogy mennyi veszély fenyegeti most őket, ráadásul az idősebbnek telefonja sincs, ha történne valami. Alig tud figyelni, hogy miket vesz, nem mintha nagy szükség lenne rá, mert egy rakat tésztán, zöldségeken és macskakaján kívül sok más nem kerül a kosárba. Hazafelé már rendesen siet, hátha megérkezett Hoseok, ki pontosan tudja, hogy van egy kulcs a kertben, mivel be tudjon menni, ám a kapun bejutva értetlenül torpan meg az öt fiú láttán, kik mind őt illetik szakadatlan figyelmükkel.
- Segítek - ugrik Hoseok és mögötte egy szőke srác, aki Hyungwon emlékei szerint minden bizonnyal Minyhuk, de nem biztos benne, mert csak egyszer látta, akkor is egy pillanatra.
- Köszi - ereszti el a szatyrokat, amiket kivesznek ujjai közül, mozdulni azonban még nem képes. Changkyunt felismeri, de a magas fekete és kicsit szélesebb, piros hajú fiú teljesen idegen számára. Megrázva a fejét tér közelebb és mélyen meghajol előttük, bízva benne, hogy Hoseok nem hoz közveszélyes embereket hozzá. - Chae Hyungwon.
- Sohn Hyunwoo - viszonozza a gesztust a fekete hajú, ezzel elárulva, hogy ő a csapat vezető tigrise.
- Lee Jooheon - nyújt kezet mosolyogva a másik, mit Hyungwon egy másodperc hezitálás után el is fogad.
- Gyertek be - indul meg a házba és az asztalra lepakolva csomagjait, érdeklődve a többiek felé fordul.
- Köszönünk minden törődést és odafigyelést, amiben az utóbbi időkben részesítettél minket - áll meg hozzá legközelebb Minhyuk.
- Tényleg köszi - karol Hoseok Jooheon nyakába és előredőlve mosolyog Hyungwonra, ki egyszerre döbben meg és pillant le zavarában.
- Nincs mit - néz inkább a piros hajúra, aki elméletileg nincs túl jó viszonyban az idősebbel, most mégis legjobb barátoknak tűnnek. - Szolgálhatok valamivel?
- Most csak ismerkedni ugrottunk be - mondja az ajtóban támaszkodó Hyunwoo.
- Nem mintha nem lennénk itt mindig - teszi még hozzá Changkyun, kényelmesen helyet foglalva egy közeli, nélküle különösen magányos széken.
- Viszont lenne egy kérésünk - vált komollyá a vezető, mitől Hyungwonban megáll az ütő. Ugyan ötlete sincs mi lehet az, de van egy olyan érzése, hogy nem lesz kellemes dolog. - Egyik nap össze tudnád hívni a barátaidat? Az állatorvosok és a vadász… Szeretnénk valami fontosat megbeszélni.
- Nem gond - fújja ki megkönnyebbülten a levegőt. - Holnapra szervezünk egy kis sütögetést. Miről lenne szó?
- Az erdőről és a jelenlegi helyzetről.
- Ohh…
A fiúk tényleg csak egy gyors ismerkedésre ugrottak be, ugyanis alig fél órán belül mind elmentek, Hoseokot kivéve, aki Hyungwonnal maradt, hogy színesítse további óráit, például főzéssel. Külön-külön egész jól megvannak a konyhában, de amit ketten együtt művelnek, az valami katasztrófa. Ezt követően a fürdést tűzték ki célnak, mi természetesen nem történhetett egyedül, ám Hoseok csak kintről figyelt, mint általában, mert bár szívesen végezte volna együtt Hyungwonnal, nem szerette volna ezzel is tetézni az enyhe feszültséget, ami még a csók óta köztük van. Amint a fiatalabb végzett, rögtön be is ment a szobába, merthogy társával ellentétben ő egyáltalán nem kíváncsi a másikra. Jó, ez talán kicsit túlzás, de inkább kerüli az efféle helyzeteket és már így is elég fejtörést okoz, hogy vajon együtt aludjon-e vele, vagy telepedjen a kanapéra.
Végül amellett dönt, hogy megágyaz közösre, hiszen eddig sem okozott gondot megosztani vele a fekhelyét, hiába volt akkor tigris. Ugyan még feszélyezett kicsit az eszébe jutó lehetőségektől, amik köztük történhetne az éjszaka folyamán, de inkább megpróbál bízni az idősebben.
- Minden oké? - tér be Hoseok, egy szál bokszerban.
- Ühüm - süti le tekintetét a csöppet sem szégyellős férfi láttán.
- Nem úgy néz ki - mászik be mellette a helyére, ám még mielőtt ez megtörténne, nyom egy puszit Hyungwon halántékára, kinek izmai ettől teljesen befeszülnek meglepettségében.
- Pedig de - áll fel, hátra sem nézve és leoltja a villanyt, hogy immár csupán a tévé szegényes fénye vezesse vissza az ágyba. Hoseok belül kényelmesen elhelyezkedik, majd felemelve a paplant várja vissza a fiatalabbat, ki egy másodpercnyi hezitálás után befekszik mellé, tisztes távolságot hagyva köztük.
- Ewww, most komolyan azt nézzük, ahogy macskát herélnek? Ez nekem fáj - vonja össze szemöldökeit, s Hyungwon a tévére pillantva látja, hogy ott tényleg épp műtenek.
- Átérzed, mi? - mosolyodik el az idősebb grimaszán.
- Kapcsold el…
Hyungwon szó nélkül engedelmeskedik és találomra nyom másik csatornára, mit meg is hagy, hiszen ő nem nagyon nézi, csak háttérzajnak kell, hogy aludni tudjon.
- Ez még rosszabb! Hogy tudsz te horror mellett pihenni?
- Simán - nyújtja át neki a távkapcsolót, hogy kereshessen valami kedvérevalót.
Hoseokot hamar elnyomja az álom, ezzel ellenben Hyungwon csak a plafont nézve gondolkodik. Nem tudja mi tévő legyen a kialakult helyzetet illetően, mert egy része szeretné is, meg nem is, de nagyon idegen ez az egész. Még nem volt része hasonló érzéshez sem, nemhogy a lehetőséghez, mi jelen pillanatban adott számára, ám, ha nem lép, soha nem tapasztalhatja meg. Maximum megsérül, de egyenlőre ettől fél legkevésbé.
Végül feladva a felesleges önmarcangolást, oldalra fordul és lejjebb csúszva, közelebb csúszik társához és orrát Hoseok meztelen mellkasához nyomva, mélyen magába szívja markáns illatát, karjait direkt maga mögé téve, testét kellően távol tartva tőle. Talán attól fél, hogy felriasztja, vagy, hogy mérges lenne, ha erre kelne, netán többet várna, de bármelyik is, Hyungwonnak szüksége van rá, hogy érezze őt.
Hoseok nagyot szusszan, s realizálva a helyzetet, halványan elmosolyodik, majd kezét a fiatalabb oldalára csúsztatva tapasztja tenyerét a hátára, hogy közelebb húzza, de csak míg nem kényelmetlen számára. Ugyan Hyungwon nem ölel vissza, neki már ez is bőven elég, hogy boldogan alhasson tovább.
Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
ahw imádom ezt a párost és ezt a ficit <3 :3
VálaszTörlés